Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

John McCain lehet a republikánus elnökjelölt 2008-ban

John McCain arizonai szenátor lehet a republikánus jelölt a 2008-as amerikai elnökválasztáson - írta a The Wall Street Journal hét végi számában.


Dátum: 2006-10-22 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:48.751027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


McCain azon kevés republikánus politikusok egyike, akik a jelenlegi, a kormányzópártra nézve sivár időkben javítani tudnak népszerűségükön. Az elefántok - ahogy az amerikai republikánusokat szokták nevezni - választási kilátásai az utóbbi hetekben ugyanis nagy mértékben romlottak. A népszerűségvesztést a kilátástalannak tűnő iraki háború, egy republikánus képviselő körüli szexbotrány és a gyenge gazdasági mutatók magyarázzák.

A konzervatív újság szerint a Republikánus Párton belül felszínre fog törni az új vezetés iránti igény. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a demokraták valószínű jelöltjével, Hillary Clinton volt first ladyvel, New York-i szenátorral McCain veheti majd fel a harcot.

Fred Greenstein, a Princeton Egyetem szakértője szerint McCain látszik annak a közszereplőnek, aki képes áthidalni a nemzetet megosztó éles politikai választóvonalakat.

Az arizonai szenátor - aki csak 2007 elején dönt arról, hogy 2000 után ismét beszáll-e a jelöltek versenyébe - sosem rejtette véka alá, hogy támogatta Szaddám Huszein iraki diktátor hatalmának megdöntését. De számos ponton George Bush bírálója volt, ami nem egyszer feszültté is tette az elnökhöz fűződő viszonyát.

McCain kezdettől fogva kevesellte az Irakba küldött amerikai katonák létszámát - a jelenlegi válság megoldását is a létszámnövelésben látja -, de bírálta az iraki újjáépítési programot, valamint a terrorellenes harcban foglyul ejtett személyekkel valló bánásmódot is.

George Bush - nem utolsósorban jól hangzó családneve miatt - a 2000-es elnökjelölti versengésben még lekörözte McCaint, akit most már a legesélyesebb republikánus elnökjelöltnek tartanak. A jelöltségért folyó versenybe azonban mások is belépnek, a nagy nevek között említik Mitt Romney massachusettsi kormányzót, Bill Fristet, a Tennessee államot képviselő szenátort, a szenátus kormányfrakciójának vezetőjét, valamint a részben magyar származású George Patakit, New York állam kormányzóját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek