Spidla nem ellenezné a közös visegrádi légvédelmet
Vladimír Spidla nem ellenezné, ha a cseh-szlovák közös légvédelem tervébe Lengyelország és Magyarország is bekapcsolódna. A cseh miniszterelnök erről szombaton beszélt Prágában, amikor találkozott a NATO-tagállamok és a partnerségi programba bekapcsolódott országok diákjaival.
Dátum: 2002-11-24 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:36.975164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A Szlovákiával való együttműködést fejlesztenünk kell.
Amennyiben esetleg lehetőség nyílik ezt az együttműködést még Lengyelországra és Magyarországra is kiterjeszteni, én biztosan nem fogom ellenezni, bár meggyőződésem, hogy a legnagyobb lehetőségek a mi cseh-szlovák együttműködésünkben vannak - jelentette ki Spidla.
A cseh-szlovák légtér esetleges közös védelmének tervét Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter vetette fel a hét elején, s Pozsonyban az elképzelés kedvező fogadtatásra talált. Az együttműködés további kiterjesztését Lengyelországra és Magyarországra a héten a cseh polgári ellenzék vetette fel. Ilyen értelemben nyilatkozott például Petr Necas, a Polgári Demokratikus Párt alelnöke. Prágai források szerint a közös visegrádi légvédelmet Eduard Kukan szlovák külügyminiszter is támogatja.
A cseh kormány ugyanis nemrégiben végérvényesen elvetette azt a tervet, hogy a légvédelmet Gripen típusú vadászgépek vásárlásával oldják meg, mert erre jelenleg az országnak nincs pénze. Ugyanakkor a sajtóban megjelent információk szerint a közös cseh-szlovák, illetve visegrádi légvédelem tervének nincs egészen egyértelmű támogatása a cseh politikai erők körében.
MTI - fidesz.hu