Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tüntetők elindultak a Corvin közbe

Néhány ezer ember indult hétfőn késő délelőtt a Corvin közbe - jelentették az MTI helyszínen lévő tudósítói.


Dátum: 2006-10-23 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:54.503850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tiltakozók, akik a Parlament környékéről érkeztek, előbb a Szent István-bazilikánál gyűltek össze, majd innét indultak a Corvin közbe. Többen úgy nyilatkoztak, hogy ők az igazi ünneplők, nem pedig azok, akik a Kossuth Lajos téri hivatalos ünnepségen emlékeztek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára. A kormányellenes jelszavakat skandáló tömeg végighaladt a Károly körúton, majd az Astoriánál a Rákóczi útra fordult, ahol emiatt leállt a forgalom.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek