Megemlékezés Győrött
Fél évszázaddal ezelőtt a felkelők elsöpörték a zsarnokságot, "a velejéig romlott (...) gyilkos és hazug" rendszert - mondta az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Borkai Zsolt polgármester hétfőn Győrött.
Dátum: 2006-10-23 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:56.322805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus felidézte az 50 évvel ezelőtti eseményeket, "a gyönyörű októberi napok" győri történéseit, majd az azt követő megtorlást. Emlékeztetett a mártírokra, a bebörtönzöttekre, a meghurcoltakra, az idegenbe üldözöttekre. "Azokban az októberi napokban minden zsarnok megtanulhatta, hogy a népet csak ideig-óráig lehet becsapni, megfélemlíteni és bár az emberek meghalnak a géppuskatűzben, de fegyverek mögül sem lehet sokáig uralkodni rajtuk" - mondta a politikus.
Az emlékbeszédet követően az ünneplők megkoszorúzták az 1956-os emlékművet és Szigethy Attila, a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori elnökének emléktábláját. A hétfői díszközgyűlésen kitüntetéseket adtak át. A város díszpolgára posztumusz kitüntető címet Berger Sándor, Csincsák Endre, Kéri József, Pális Pál és Török István kapta az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt tanúsított munkájuk, példaértékű emberi magatartásuk és kiállásuk elismeréseként.
MTI - fidesz.hu