Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megemlékezés Egerben

Csakúgy mint 1956-ban, ma sincs szükség a közéletben tisztességtelen, hazug és önző emberekre - hangsúlyozta Habis László, Eger polgármestere hétfőn a város ünnepi megemlékezésén.


Dátum: 2006-10-23 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:52:58.487437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben a helyzetben, ebben az erkölcsileg megtépázott időben, kötelességünk, hogy mi magunk becsülettel éljünk és ezt követeljük meg a politikai élet valamennyi szereplőjétől is - mondta a jobboldali pártok által támogatott önkormányzati vezető, aki beszédében epizódokat idézett fel a forradalom, illetve az azt követő megtorlás egri eseményeiből.

A Forrás Szabadidőközpontban megtartott ünnepséget követően valamennyi parlamenti párt képviselői megkoszorúzták a város '56-os emlékművét. Ugyancsak koszorút helyeztek el a gránittömbnél a fegyveres testületek, az önkormányzatok és az 56-os szerveztek képviselői.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek