Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódó zavargások Nigériában

Több mint 200 ember halt meg azokban a zavargásokban, amelyek a hét közepén kezdődtek az észak-nigériai Kadunában keresztények és muzulmánok között a Miss World szépségverseny megrendezése miatt - közölte szombaton egy helyi emberi jogi szervezet vezetője.


Dátum: 2002-11-24 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:37.876913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az illető a sebesültek számát 600-ra tette az AFP francia hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

A szépségverseny szervezői a zavargások miatt bejelentették, hogy a döntőt Nigéria helyett Londonban tartják meg. A döntés nyomán szombaton némileg már csökkent a zavargások intenzitása Kadunában, de a helyszíni beszámolók szerint még mindig robbanásveszélyes a helyzet.

A zavargásokat egyébként az robbantotta ki szerdán, hogy megjelent egy olyan újságcikk, amelyet a helyi muzulmánok vallásgyalázónak találtak. A This Day napilap írása ugyanis egy lapon említette Mohamed prófétát és a világszépségverseny résztvevőit. Eleinte főleg a felbőszült muzulmánok léptek fel támadólag, de aztán a keresztények bosszút álltak, és az adok-kapok újabb templomok, illetve mecsetek felgyújtásához vezetett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek