Díjakat adtak át Debrecen város ünnepi közgyűlésén
Debrecen város közgyűlése ünnepi ülést tartott október 23-a alkalmából a városházán. Sólyom László köztársasági elnök megbízásából Kósa Lajos polgármester 20 személynek nyújtotta át a Szabadság Hőse Emlékérmet.
Dátum: 2006-10-23 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:00.601319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlés a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén kifejtett kimagasló alkotó tevékenységéért Csokonai-díjat adományozott Bitskey István professzornak, irodalomtörténésznek, Burai István festőművésznek és a debreceni Maróthi György Pedagóguskórusnak. A város fejlesztése érdekében a természettudományok, a gazdasági élet, az egészségügy, a szociális tevékenység az idegenforgalom és a környezetvédelem terén kiemelkedő tevékenységet kifejtőknek adományozható Hatvani-díjat az idén Csizmazia Zoltán egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem jogelődje a volt Debreceni Agrártudományi Egyetem egykori rektora és Záborszky Zoltán orvosprofesszor a debreceni traumatológiai tanszék megalapítója kapta. Hajós Alfréd-díjat Fekete Zsolt cselgáncsedző és Nádházi Sándor úszóedző vett át Kósa Lajos polgármestertől, míg az idén alapított Borsos József nívódíjat Kováts András építész kapta a Kölcsey Központ kiemelkedő színvonalú, igényes építészeti tervezéséért.
MTI - fidesz.hu