Rohamosan nő a Ford vesztesége
Rohamosan nő a második számú amerikai autógyár, a Ford vesztesége, mert tévesnek bizonyult termékszerkezete, a benzint faló sport-terepjárók korábbi felfuttatása miatt az eladásai csökkennek, és sokba kerül az átszervezés, az átállás benzintakarékosabb járművek kisebb szériáira.
Dátum: 2006-10-23 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:01.189493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fordnál hétfőn 5,8 milliárd dolláros adó után veszteséget jelentettek a harmadik negyedévről, a legnagyobbat 14 éven belül. Ebből 4,6 milliárdot egyszeri tételek okoztak, nagyrészt az átalakítással összefüggésben. A második negyedévben 123 millió dollár, az első negyedévben 1,2 milliárd dollár volt a hiány az adó utáni rubrikában, a tavalyi harmadik negyedben 284 millió dollár. A nemzetközi autóeladásból 1,8 milliárd dollár veszteség származott adó előtt, a többi piac valamelyest ellensúlyozta a 2 milliárd dolláros észak-amerikai veszteséget.
A harmadik negyedévben a Ford bevétele 36,7 milliárd dollár volt, 4,1 milliárd dollárral kevesebb, mint egy évvel korábban. Az autóeladás bevétele 32,6 milliárd dollár volt, 2,1 milliárddal kevesebb az egy évvel azelőttinél. A korábban tervezettnél 14 ezer fővel nagyobb karcsúsítást tervez észak-amerikai gyáregységeiben a Ford, amely szeptember közepén már úgy becsülte, hogy a kontinensen pozitív eredményre 2009. előtt nem számít.
MTI - fidesz.hu