Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felavatták a műegyetemi emlékművet

Felavatták a Műegyetem épületénél emelt 1956-os emlékművet hétfőn délután; a szoborcsoport az '56-os szerveztek képviselőinek javaslatára készült.


Dátum: 2006-10-23 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:02.768880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az 1956-os forradalom megrengette a világot. Csodálatos tizenhárom napja történelmet írt, világtörténelmet. (...) 1956 álma több mint harminc évig álom maradt, de örök időkre szolgáljon tanulságul arra, hogy a szabadság, az igazság és az emberi méltóság a legfontosabb értékek" - mondta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az emlékmű avatásakor mondott beszédében. Emlékeztetett arra, hogy a Műszaki Egyetemen fogalmazták meg 1956 céljait, az épület elől indult útjára október 23-án a forradalom. Vizi E. Szilveszter szerint tizenhét évvel a rendszerváltás után és ötven évvel a huszadik század legbátrabb szabadságharca után is "nehéz teherként nyomja vállunkat a közös múlt". "Voltak, akik lövettek. Voltak, akik lőttek. És voltak, akiket lőttek. (...) Elmulasztottunk tisztán és őszintén szembe nézni ezzel" - mondta.

Az eseményen felolvasták Sólyom László köszöntő levelét. A köztársasági elnök ebben kiemelte: 1956 örök erkölcsi példát adott a világnak. Az események óta két emberöltőnyi idő telt el, 1956 azonban még mindig nem vált nemzeti ünnepé - tette hozzá az államfő. A szobor leleplezését követően többek között mintegy tíz '56-os szervezet képviselője koszorúzta meg az emlékhelyet. A Műegyetem rakparton tartott ünnepségen több százan vettek részt. A tömegben a néhány magyar nemzeti színű zászló mellett egy ausztrál lobogót is lehetett látni.

A hétfőn felavatott alkotás félkör alakú, a közepén látható embercsoportból kiemelkedik egy több mint négy méter magas női alak. Az emlékmű jobb és bal szárnyán egy-egy felirat olvasható: "Az 1956-os forradalom bölcsője", valamint "Üdv néked ifjúság! Üdvöz légy magyar nép!". Az alkotókat Csíkszentmihályi Róbert szobrászt, illetve Schilling Róbert építészt az 56-os szervezetek által összeállított zsűri választotta ki. Az emlékhely kivitelezését a kormány 150 millió forinttal támogatta. Csíkszentmihályi Róbert Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, kiváló művész.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek