Oroszország tagadja, hogy "furkósbotként" használná az energiát
Az orosz külügyminiszter tagadta, hogy hazája "furkósbotként" használná az energiát.
Dátum: 2006-10-23 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:03.711847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nincs olyasmink, amit egyesek energiaipari vagy gazdasági bunkónak neveznek, hanem csak átlátható nemzeti fejlesztési érdekeink vannak, összhangban a környező világgal" - hangoztatta Szergej Lavrov hétfőn, európai üzletemberekkel találkozva Moszkvában. Oroszország azt akarja, hogy törvényes érdekei érthetőek legyenek európai partnerei számára az energiaszférában éppúgy, mint az úgynevezett "befagyasztott konfliktusok" (Abházia, Dél-Oszétia, Dnyeszter-mellék) vonatkozásában - fejtegette Lavrov az Interfax szerint. "A kölcsönös függés kiterjesztését óhajtjuk" - tette hozzá az orosz diplomácia vezetője, aki szerint "a magára találó orosz biznisz európai módra viselkedik a hazai és külföldi piacokon egyaránt".
Egy német szakértő megállapította, hogy sem az EU, sem Oroszország nem hajlik a kompromisszumokra az energiapolitikában. Alexander Rahr, aki finnországi Lahtiban lezajlott csúcs mérlegét vonta meg a Vedomosztyi című orosz lapban, rámutatott: Európa a még az 1990-es években kialakított együttműködési felfogását védelmezi, míg Oroszország egyre jobban bezárja piacát. Az energiaügyi egyezségek hiánya megkérdőjelezi a 2007 végén lejáró EU-orosz partnerségi megállapodást felváltani hivatott új egyezmény megkötésének lehetőségét - mondta Rahr, bár elképzelhetőnek vélte, hogy a két partner az utolsó pillanatban rászánja magát a kölcsönös engedményekre.
MTI - fidesz.hu