Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Testvéri üdvözlet Kárpátaljáról

Milován Sándor ünnepi beszédében kiemelte, hogy nem lehet addig átfogó, világos koncepció a határon túli magyarságról, amíg nem dől el, hogy itt milyen Magyarországot építünk.


Dátum: 2006-10-23 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:04.366700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Milován Sándor beszéde az Astoriánál

"És mi nem tudtuk nekik elmondani, mert mi magunk sem tudtuk megfogalmazni. Mi csak hajtogattuk, hogy mi magyarok vagyunk, és minden magyar tudja, érzi, hogy forradalom van" - elevenítette fel az akkori érzéseket a kárpátaljai bebörtönzött. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke szerint milyen egyszerű lenne válaszolni most ezekre a kérdésekre, "azt mondani nekik, hogy a magyar nemzet egy test, egy lélek, és nem lehet határokkal elválasztani". "Ez így igaz akkor is, ha ez a test a nyomorúságos, elnyomott évek alatt megzsibbadt, és nemzetileg érzéketlen lett bizonyos dolgokra" - utalt a politikus a 2005-ös népszavazásra.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke elmondta, hogy sokszor elhangzik, hogy a magyar politika nem tud mit kezdeni a határon túli magyarsággal. Milován Sándor aláhúzta, hogy nem kell csodálkozni azon, hogy nincs a határon túli magyarsággal kapcsolatos átfogó, világos koncepció. "Nem is lehet, nem is lesz addig, ameddig el nem dől, hogy itt, a 93 ezer négyzetkilométeren milyen Magyarországot építünk. Ha eldől, hogy milyen Magyarország lesz itt ma, holnap és 50 év múlva, akkor a határon túliaknak a helye meg lesz, és a szerepe is" - fejtette ki.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4388, 'source_type': 'media', 'source_id': 590, 'target_type': 'article', 'target_id': 57986, 'relation_type': 'describes'}