Melbourne üzenete: a dolgok előbb-utóbb a helyükre kerülnek
"Az olimpia becsületbeli és szent üggyé vált, elhittük, hogy ha győzni tudunk, akkor nincs minden veszve, és egyszer otthon is visszanyerheti a magyar nép a szabadságát" - mondta beszédében a háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György.
Dátum: 2006-10-23 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:04.675051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az olimpia szent üggyé vált
A melbourne-i olimpia egyik hőse hangsúlyozta: minden sportoló azért megy az olimpiára, hogy győzzön, gyorsabban fusson, magasabbra ugorjon, erősebb és okosabb legyen a vízben. "1956-ban mi is ezzel a nekibuzdulással utaztunk ki a melbourne-i olimpiára. Akkor nem is sejtettük, hogy ez lesz életünk legemlékezetesebb megmérettetése, nem tudtuk, hogy a mérkőzés másról is szól majd, és az igazságtétel jelképévé növi ki magát az ottani győzelem" - emlékezett vissza. Mint mondta, csak később értesültek róla, mi történt otthon, hogy a hadsereg vérbe fojtotta ezt a csodálatos forradalmat. Úgy kellett helytállni, hogy nem is tudtak semmit hozzátartozóikról, és azzal az érzéssel kellett kiállniuk, hogy itt lett volna a helyük nekik is. Az elődöntőt így kellett megvívni a szovjet csapattal, "és tudtuk, hogy ez sport és nem háború, mégis ez volt az egyetlen lehetőség, hogy megmutassuk, milyen az, amikor egyenlő és azonos feltételek mellett hét-hét ember játszik egymás ellen, és nem kétezer tank a szerencsétlen magyar fiatalság ellen" - mondta a háromszoros magyar olimpiai bajnok.
Mint fogalmazott, külön erőt jelentett akkor, hogy támaszt és gyógyírt nyújthatnak az otthoniak számára. Beszélt a felelősség súlyáról, arról, hogy érezték: méltón helyt kell állni, nem veszíthetnek. "Az olimpia becsületbeli és szent üggyé vált, elhittük, hogy ha győzni tudunk, akkor nincs minden veszve, és egyszer otthon is visszanyerheti a magyar nép a szabadságát" - mondta Kárpáti György.
"Én szerencsés embernek tartom magam, hogy hosszú pályafutásom során számtalan győzelemben volt részem, de ez a mérkőzés, kiemelkedik ezek közül. Nemcsak a nagy arányú győzelem miatt, hanem mert egy kis nép csapatának sikerült legyőzni az országunkat elnyomó szovjet birodalom csapatát" - emlékezett vissza az évszázad mérkőzésére az olimpiai bajnok.
A dolgok előbb vagy utóbb a helyükre kerülnek
Számunkra egyértelmű volt, hogy becsülettel küzdeni jó dolog, becstelen eszközökkel rossz dolog, győzelemre törekedni jó, feladni, kishitűnek lenni rossz, igazságosan bíráskodni helyes, bármely okból csalni és - mint látjuk manapság - hazudni, helytelen és rossz dolog - folytatta az egykori sportoló.
Utalt arra, hogy a sportban a dolgok előbb vagy utóbb mindig a helyükre kerülnek. Legtöbbször a pályán, ahol a bíró azonnal ítéletet mond, észreveszi a szabálytalan szerelést, az övön aluli ütéseket. Egyszer majd az idő megadja mindenkinek, ami jár - hangsúlyozta.
Emlékeztetett egy régi mondásra, amely szerint "az igazság az idő gyermeke". Ez ma nagyon is aktuális - jegyezte meg. "Ma, amikor itt állok Önök előtt és lelkesen ünnepeljük együtt '56 ötvenedik évfordulóját, csak arra tudok gondolni, hogy nem csupán érdemes hinni ezekben az örök, abszolút értékekben, hanem érdemes kitartani mellettük, mert a dolgok előbb-utóbb a helyükre kerülnek. Én az ötven évvel ezelőtti olimpikonok üzenetét hozom. A győzelemhez felkészülés, becsületes játék, hit és önbizalom kell. Hinnünk kell magunkban, társainkban és a győzelemben. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hajrá Melbourne!" - zárta beszédét Kárpáti György.
fidesz.hu