Orbán Viktor: A demokrácia kötelez bennünket
Népszavazási kezdeményezést nyújt be a Fidesz a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és demokratikus garanciák kérdésében - jelentette be Orbán Viktor a Fidesz október 23-i megemlékezésén. Honlapunkon a beszéd szó szerinti leirata is olvasható.
Dátum: 2006-10-23 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:06.364027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden évben október 23-án egy felejthetetlen pillanatot akarunk megragadni. Megérteni a titkot. A XXI. század embere elveszítette a feltétlen elfogadás képességét. Nem elég neki a csoda. 50 éve akarunk megérteni egy pillanatot, amelyet a fotóriporter örökít meg, amint a magasugró a léc fölé kerül - mutatott rá Orbán Viktor.
'56 csoda volt
'56 csoda volt születésében, tiszavirág életében és halálában is, ott és akkor jött a világra, amikor senki sem számított rá. Egy olyan nép hazájában történt a csoda, amelyet a XX. század legnagyobb hazugsága, a szocializmus kétszer is meggyötört. Bőséget, igazságot, új, hibátlan emberfajtát, sőt, mennyországot ígért, ám csak mérhetetlen szenvedést zúdított a magyarokra - fejtette ki. A Német Nemzetiszocialista Munkáspárt és a magyar nemzetiszocialisták ámokfutása véget ért, és már be is jött Magyarországra a másik, a nemzetközi szocializmus, s a közép-európaiak megtudhatták, annyi közöttük a különbség, mint az Északi- és a Déli-sark között. 10 év szocialista kormányzás után Magyarország kimaradt Európából, s mégis, a huszadik században éppen Magyarországon született meg e csoda, egy szegény, egykori nagyságának harmadára zsugorított országban, amely az első után elveszítette a második világháborút is. Mégis nekünk adatott meg a század legfelemelőbb forradalma - tette hozzá.
Október 23-án varázsütésre állt talpra az ország, néhány óra alatt megbukott a kommunizmus, megalakultak a nemzetőrség munkástanácsok, újra éledtek a betiltott pártok, felállt az új kormány, kiléptünk a varsói szerződésből. Egyetlen hét alatt a Szovjetunió egyik tartományából újra egy nemzeti közösséggé, önálló állammá váltunk - mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette: a titok nyitja a szívben lehet. A szív nemcsak repesni, vagy vergődni tud, de látni is, ha engedjük. A magyarok 1956 őszén nem a szemüknek hittek, ha azt tették volna, akkor csak egy vörös rongyokba öltöztetett országot láttak volna ázsiai megszállókkal, és a hazugság mindent elborító pókhálóját. Csak a megpróbáltatásokat, a reményvesztettséget, az ernyedt megadást látták volna. De megláttak egy másik világot, egy szabad, független, méltóságteljes életet. 1956 őszén mindenki láthatta a szabadságot. S ha most becsukjuk a szemünket, mi is láthatjuk - fogalmazott.
Orbán Viktor kijelentette: 1956 a magyar szenvedéstörténet egyik legmegrázóbb ikonja, a születés, a halál és a feltámadás reményének legmegrázóbb ünnepe. "Felemel és megtisztít. Köszönet, hála és dicsőség érte '56 hőseinek" - tette hozzá.
A történelem egyik legsúlyosabb igazságtalansága esett meg
50 évvel ezelőtt a magyarság legszebb arcát mutatta meg a világnak - szögezte le a politikus, majd hozzátette: 50 évvel ezelőtt a történelem egyik legsúlyosabb igazságtalansága esett meg. A magyarok megmentették Európát a kommunizmustól, de Magyarországot nem sikerült megmenteniük. Ha magunkat nem is tudtuk, de legalább Európát sikerült - fűzte hozzá. A magyar nép halálos sebet ejtett a kommunizmus világbirodalmán, olyan sebet, amely azonnal üszkösödni kezdett. 1956 perdöntő bizonyíték volt arra, hogy e téveszme végleg megdőljön, a Szovjetunió lelepleződjön. A magyarok üzenete szíven találta a világot - mutatott rá, majd megjegyezte: 50 év után azért ünnepel velünk a világ, azért ünnepelnek mindenhol a világ szabadságszerető polgárai, mert 1956 hősei nemcsak Magyarországot változtatták meg véglegesen, hanem az egész világot.
Mint Orbán Viktor kifejtette, a világ megértette, hogy a kommunizmus nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is veszedelmes ellensége a demokráciának. Az 56-os magyarok üzenete utat talált az angolszász és európai államférfiakhoz, akik előbb kifullasztották, majd csődbe taszították a gonosz birodalmát, és végigmentek a kommunizmus és a Szovjetunió felszámolásához vezető hosszú úton, melynek kapuját az 1956-os magyarok nyitották ki.
A rendszerváltoztatás felemás módon ment végbe
A Fidesz elnöke szólt arról is, hogy 50 évvel a forradalom, és 16 évvel a rendszerváltozás után már tisztán látszik: bár a nemzet kiharcolta a szabad választások jogát, milliószám élnek még hazánkban magyarok, akik nem érzik szabadnak magukat. Hiába szabad kívül a nemzet, ők belül nem szabadok. Számukra a nemzet szabadsága nem hozta el az igazságosságot, sorsuk nem változott, s ha mégis, inkább romlott. "Az ország kiszabadult, de szabadsága csak törékeny lehetett, mert a rendszerváltoztatás felemás módon ment végbe. A szocializmus csődjéért viselendő felelősség tisztázása elmaradt, a felelősök számonkérése elsikkadt. Ez tette lehetővé, hogy másfél évtized után a hazugság visszatérjen, és ismét eluralja az életünket" - tette hozzá.
A hazugság visszatért - emelte ki -, és újra pénzügyi válságba sodorta az ország vezetése hazánkat. A hanyatló gazdaság pedig megélhetési válságba juttatja családok százezreit, mert az ország gazdasági válságot okozó urai most velük fizettetik meg a hazug kormányzásuk árát. Hozzátette: ma már nem pártok állnak szemben egymással, nem jobb- és baloldal között feszül az ellentét, hanem egy megcsalt, becsapott, a valódi választás lehetőségétől megfosztott, elkeseredett és ingerült ország áll szemben az illegitim kormánnyal. "Nem felejtjük, hogy a felelősség most is az országot csőd szélére juttató vezetőké" - jegyezte meg.
Jobban kellene szeretni a hazát, mint a hatalmat
Kiemelte: "a gödröt ugyan ők ásták, de mindannyian benne vagyunk. A pártok ugyan fontosak, de az ország még fontosabb. Csak egy kicsit kellene jobban szeretni a hazát, mint a hatalmat, és minden megoldódna. Aki képes csak egy kicsit jobban szeretni a hazát, mint a hatalmat, azonnal belátja: a válság megoldásához szükséges és elkerülhetetlen áldozatot a magyarok csak akkor hajlandóak meghozni, ha a felelősök félreálltak, felelősségre vonják őket, és ha az emberek garanciát kapnak arra, hogy ez még egyszer nem történhet meg Magyarországon".
A hazugságok, csalások után "ki kellett állnunk az igazság mellett. Nem fogadhattuk el, hogy a közéletet az alvilágba süllyesszék a hazugságok. Kiálltunk, mert ez volt az erkölcsi kötelességünk, tartozunk ennyivel magunknak, a rendszerváltásnak, és tartozunk ennyivel '56-nak. Ez hozott bennünket nap mint nap a Kossuth térre (...), köszönet a kitartásért! De a magyarok millióinak feje fölött sűrűsödő veszélyt még nem sikerült elhárítanunk" - fogalmazott.
Orbán Viktor beszédében szólt arról is, hogy "ha az országvezetők gátlástalanul hazudnak, megtévesztenek, csalnak, erőszakhoz nyúlnak, mindenki azt hiheti, hogy így is lehet, és ha ez bekövetkezik (...), átszakad a gát, a pusztító erkölcsi özönvíz után nem marad semmilyen mérce. Mérce, amihez igazodhatnánk (...), és akkor olyan istentelen világ köszönt ránk, amelyben bármi megtörténhet. Nekünk ezért kell kitartanunk a lelkiismeret parancsa mellett. Rossz eszközökkel jót elérni, igaz ügyet szolgálni nem lehet. A cél sohasem szentesítheti az eszközt. (...) Ezért nem lökhetjük félre ma sem a rendszerváltáskor közösen alkotott szabályokat, hiába kötik meg a kezünket. Ezért utasítjuk el az erőszakot, és ezért tartunk ki a demokrácia nehézkes szabályai mellett. Ám azt sem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy kilátástalan állapotok közé sodorják az embereket, hogy reménytelenségbe lökjék a családokat, hogy lerontsák a hazánkat, kézlegyintéssel intézzék el a köztársasági elnök felszólításait, üres színjátékká silányítsák a parlamentarizmust, és erőszakkal törjék le az emberi jogokat. Cselekednünk kell, megoldást kell találnunk."
Három bajt kell orvosolni egyszerre
Hangsúlyozta: olyan megoldásra van szükség, amely három bajt orvosol egyszerre. Megakadályozza, hogy a reformok helyett közönséges pénzbehajtás történjen, feloldja az ország cselekvőképtelenségét, amely azért állt elő, mert amit a kormány akar, azt az emberek utasítják el, amit az emberek elfogadnának, azt a kormány nem akarja, és elhárítja annak veszélyét, hogy az ajtónkat feszegető megélhetési válság, és a hatalom arcátlansága miatti elkeseredés leszorítsa a tömegeket a demokrácia mezsgyéjéről.
Mint fogalmazott, a baj a tavaszi parlamenti választásokban gyökeredzik. Akkor ugyanis hiába mentek el választani a magyarok, valójában nem tudtak az ország és a saját jövőjükről szavazni. "Hazudtak, becsapták és félrevezették az embereket. Az ország nem dönthetett a valóság ismeretében, elvették tőle a szabad választás jogát. Azt a jogot tagadták meg, amit mi demokraták, 1956 örökösei harcoltunk ki, amit mi tettünk hozzá a függetlenség és a szabadság ügyéhez. Meg kell hát adni az embereknek a lehetőséget, hogy szavazzanak arról, ami ma akaratuk ellenére történik. Meg kell adni a lehetőséget, hogy szabadon döntsenek a jövőről, a reformokról" - mondta el.
A megoldást egy demokratikus szavazás jelentheti
Kijelentette: egy demokratikus szavazás jelentheti a megoldást. Egy ügydöntő reformnépszavazás, amelyen az emberek most már valóban szabadon dönthetnek. "Ezért - fogalmazott - holnap népszavazási kezdeményezéseket nyújtunk be a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és demokratikus garanciák kérdésében. (...) Ezzel kiköszörülhetjük a magyar demokrácián esett csorbát, és eldől a hazugságokra épülő kormányzás sorsa is".
Kifejtette: a reformnépszavazás feloldja a cselekvőképtelenséget, megakadályozza a megélhetési válságot okozó pénzbehajtást, és visszavezetheti Magyarországot a demokrácia útjára, ahonnan a hazugságok letérítették. Ez a megoldás nyugalmat fog teremetni, ez méltó '56 szelleméhez, ez megfelel annak a törvénynek, miszerint, ha nem állsz ki semmiért, elesel mindentől. "Mi 2006-os magyarok be fogjuk bizonyítani, hogy a demokrácia, amelyet mi alkottunk, és amelyben még mindig hiszünk, képes a legsúlyosabb gondok megoldására is. Képes rá, ha hűségesen kitartunk mellette, ha állhatatosan kiállunk érte. A demokrácia kötelez - ez a 2006-os magyarok üzenete"- tette hozzá végezetül.
fidesz.hu