Rendőri erőszak: Gyurcsány Ferenc így ünnepelt
Ilyen eseményekre a rendszerváltozás óta eltelt tizenhat évben nem volt példa - hívta fel a figyelmet rendkívüli sajtótájékoztatóján Deutsch-Für Tamás.
Dátum: 2006-10-23 19:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:07.974691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, a Fidesz nevében vádolja Gyurcsány Ferencet, hogy az általa irányított rendőrség békés emberek ellen követett el brutális és megmagyarázhatatlan erőszakot. Hatalomféltése miatt olyan döntések születtek, amelyek veszélyeztették az ország békéjét és nyugalmát. "Eddig és ne tovább, Gyurcsány Ferenc!" - szólította fel a miniszterelnököt a Fidesz politikusa.
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője a Szövetség nevében felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy az általa irányított rendőrség hagyjon fel az emberek elleni indokolatlan erőszakkal és az ötven évvel ezelőtti módszerekkel, s a jóakaratú emberek békéje és nyugalma érdekében azonnal szüntesse be az erőszakot. "Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra, kik adtak utasítást a példátlan rendőri erőszak alkalmazására, kik hozták meg azokat a döntéseket, amelyek miatt ma Budapest utcáin könnygáz- és gumilövedékeket alkalmaztak kamaszkorú diákok, idős, 1956-ra emlékezni akaró nyugdíjasok, családapák és családanyák ellen" - mondta Deutsch-Für Tamás.
Bejelentette azt is, hogy kedd délelőtt a Fidesz képviselőcsoportjának vezetősége rendkívüli ülést tart, hogy eldöntse, milyen eszközökkel, milyen parlamenti módszerekkel élnek majd annak érdekében, hogy az utcai erőszaknak vége legyen és kiderüljön az igazság. Mint fogalmazott, minden rendelkezésre álló parlamenti eszközt megragadnak, hogy kiderüljön, ki a felelős a mai nap folyamán történtekért.
Tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy ma este elnökségi ülést tart a Fidesz, ahol a reform népszavazás részleteit fogja áttekinteni, de a mai nap folyamán tapasztaltakról is tárgyal majd.
fidesz.hu