Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kissinger köszönetet mondott Magyarországnak '56-ért

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter hétfőn este New Yorkban köszönetet mondott Magyarországnak az 1956-os forradalomért, amely, mint mondta, hozzájárult a kommunizmus összeomlásához.


Dátum: 2006-10-24 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:09.690490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kissinger az ENSZ székházában, a világszervezet második főtitkáráról, a svéd Dag Hammarskjöldről elnevezett könyvtár előadótermében mondott beszédet a magyar állandó ENSZ-képviselet ünnepi megemlékezésén.

"A magyar forradalom egészen rendkívüli esemény volt" - fogalmazott Kissinger, aki 1973 és 1977 között irányította az amerikai diplomáciát. Mint mondta, a békés diáktüntetéssel kezdődött magyar forradalom részvevői fegyverek és remények nélkül szálltak szembe a szovjet tankokkal, a kommunista világhatalom hagyományos fegyveres erőivel, amelyeket a Nyugat is csak atomfegyverek bevetésével remélhetett volna legyőzni.

Kissinger szerint '56 azért is volt rendkívüli, mert vezetőinek nem állt szándékukban forradalmat csinálni, de a nép nyomására így cselekedtek; a magyarok szabadságuk kivívásáért, a civilizáció védelmében harcoltak a szovjetek ellen.

"A magyar forradalmárok megváltoztatták Európa történelmét" - mondta a 83 éves Kissinger, aki George Bush elnök tanácsadói, az iraki háborús politika szorgalmazói közé tartozik. A szovjet tömbön belül az államok vezető megtanulták: ha hatalmon akarnak maradni, akkor "a nemzeti szellemhez kell fordulniuk", valamiképp össze kell békíteniük a kommunizmust a nemzeti identitással. A nyugati politikusok pedig új jövőképet nyertek, új irányt vett a feltartóztatásról és felszabadításról folytatott vita - tette hozzá.

Bródi Gábor ENSZ-nagykövet - miután Sólyom László köztársasági elnöknek az 56-os szabadságharcosokhoz intézett személyes üdvözletét tolmácsolta - köszönetet mondott mindazoknak az országoknak, közöttük az Egyesült Államoknak, amelyek új otthont kínáltak a magyar forradalom 200 ezer menekültjének.

A nagykövet hangsúlyozta: a szabadságharcosok bátorsága, bár küzdelmük elbukott, megváltoztatta egy egész nemzedéknek a kommunizmushoz való viszonyát. Azt az üzenetet hordozta: a hidegháború politikai és katonai realitásai megváltoztathatók, a közép-kelet-európai népek szabadságvágyát nem lehet örökre elfojtani.

A rendezvényen 56-os magyar emigránsok, ENSZ-nagykövetek és diplomaták mellett részt vett Mandur László, az Országgyűlés alelnöke is, aki előző nap a New York-i főkonzulátus megemlékezésén 56-os kitüntetéseket adott át amerikai magyaroknak.

A hétfő esti megemlékezés után "1956 a szabadság reménye - a magyar forradalom" címmel fotókiállítás nyílt az ENSZ-székházában, a titkársági épület földszinti előcsarnokában.

A washingtoni nagykövetség október 24-én, kedden ad ünnepi fogadást az Amerikai Államok Szervezete székházában; beszédet mond Maléter Pál, a Nagy Imre kormány honvédelmi miniszterének, a forradalom mártírjának fia.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek