"Magyar hetet" tartanak Strasbourgban
"Magyar hétté" vált az Európai Parlament (EP) hétfőn kezdődött négynapos strasbourgi ülésszaka: az EU törvényhozása ugyanis számos rendezvénnyel, kiállítással, megemlékezéssel köszönti az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját.
Dátum: 2006-10-24 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:10.335983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kedden délelőtt Josep Borrell házelnök és az EP frakcióinak szónokai emlékeznek meg a magyar szabadságharcról. Este a legnagyobb képviselőcsoport, a konzervatív, kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt (EPP) tart ünnepélyes frakcióülést az 1956-os események emlékére, s ezen részt vesz Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, az EPP egyik alelnöke.
Szerdán Sólyom László köztársasági elnök lesz az ülés díszvendége, aki beszédet mond, majd pedig két kiállítást is megnyit az Európai Parlament épületében.
MTI - fidesz.hu