Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrterror '56 évfordulóján

Példátlan brutalitással lépett fel a rendőrség tegnap, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján a kormányellenes tüntetőkkel szemben.


Dátum: 2006-10-24 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:14.412044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gumilövedékkel és könnygázgránátokkal fejmagasságban, valamint vízágyúval lőttek a tiltakozókra, lovas rohamot indítottak ellenük. A rendőrök a békés járókelőket és az időseket sem kímélték: vérző emberek maradtak az utcán a fellépésüket követően. A tüntetők beindítottak egy régi tankot, amelyet eredetileg egy közeli megemlékezésen állítottak ki. Az Erzsébet tér csatatérré változott. Az események sorozatát az indította el, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben a rendőrség hétfő hajnalban erőszakkal feloszlatta a több mint egy hónapja tartó Kossuth téri tiltakozást.

Reggelre a Parlament környékét hermetikusan lezárták, így Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a meghívott külföldi vendégek társaságában tiltakozófelhangok nélkül pózolhatott az Országgyűlés épülete előtti 1956-os emlékműnél. Csakhogy így azokat az emberek sem engedték be, akik szintén itt vagy a Nagy Imre-szobornál szerettek volna megemlékezni. A rendőrök már kora délelőtt gumibotot használtak a térre békésen bebocsátást kérők ellen.

Ezeket az embereket kiszorították a Kossuth térnek még a környékéről is. A rendőrség brutális ámokfutása délután kezdődött a Bajcsy-Zsilinszkyúton és környékén.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap a nagyközönség előtt nem mondott beszédet - nem ment el a 301-es parcellához sem, csak a Parlamentben szólalt fel egy ünnepi ülésen, ahol éppen ezért a Fidesz és a KDNP nem vett részt. Az ülésen elfogadták az úgynevezett Budapest '56 Szabadságnyilatkozatot. Ebben például az áll: "Fél évszázada Magyarországon erőszakkal, félelemmel, mérgező hazugsággal telt be a pohár, s egy történelmi másodperc - néhány nap - elég volt ahhoz, hogy szétvesse az összeomlásra érett kommunista diktatúrát." A Fidesz és a KDNP közben megtartotta nagygyűlését.

Ezen felszólalt Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is. Kifejtette: szabadnak lenni annyi; mint félelem nélkül élni. Orbán Viktor bejelentette: pártja ügydöntő népszavazást kezdeményez a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és a demokratikus garanciák kérdésében. A rendőri erőszak közvetlenül az ellenzéki szövetség nagygyűlése előtt kezdődött, és a tudósítói jelentések szerint azokat is sorozatos hatósági atrocitás érte, akik a rendezvényről hazafelé tartottak.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek