Révész: bár brutálisan léptek fel, nem a rendőrök a felelősök
Révész Máriusz lapockatörést és fejsérülést szenvedett, amikor a Fidesz megemlékezése után családostul a Blaha Lujza tér felé próbált hazamenni az Astoriáról.
Dátum: 2006-10-24 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:17.617727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz megvert országgyűlési képviselője nem tervez feljelentést, szerinte nem a rendőrség a felelős az országban kialakult helyzetért, noha túlzott brutalitással léptek fel a tüntetők ellen.
Még mindig nem emlékszik mindenre, de ismerősei elmondása szerint tárgyalni próbált a rohamrendőrökkel, akik a mellékutcába szorított tömeget gumibotozták. Révész szerint tudatosan szorították a Fidesz-rendezvénybe az engedély nélkül tüntetőket, és sok hazafelé igyekvő, konszolidált Fidesz-szimpatizánst is brutálisan oszlattak.
Nem a rendőrség szintjén, hanem "magasabban" keresendőek a hétfő esti és éjjeli "rendőri brutalitás" okai - hangsúlyozta Révész Máriusz.
Mint mondta, sérüléseinek körülményeit csupán mások elmondásából ismeri, annyit azonban ő is elmondhat: gumibot ütésétől származnak a sérülései.
Feleségével és két gyermekével vett részt a Fidesz megmozdulásán, és amikor tudomást szerzett arról, hogy az Astoriánál könnygázt vetettek be a rendőrök, megpróbált közbelépni - idézte fel a történteket.
"Parlamenti képviselőként parlamentert akartam játszani" - mondta testvére beszámolója alapján Révész Máriusz, megjegyezve, már egy hónapja, az MTV székházának ostroma idején arra gondolt, hogy valamilyen módon közvetíteni kellene a felek között.
"Aki ezt a helyzetet előidézte, azt kellene felelősségre vonni" - mondta, azt hangsúlyozva, hogy azok a rendőrök is áldozatok, akiket kockakővel dobáltak meg. Mint mondta, nem gondolja, hogy alacsony beosztású rendőrök megbüntetésével rendezhetőek volnának a történtek.
"Nyilvánvaló provokáció" történt Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője szerint. A politikus úgy nyilatkozott, "a rendőrség meg akarta akadályozni, hogy a békés Fidesz-rendezvényről az ott résztvevők békésen hazamehessenek".
"Egy bejelentett és békés nagygyűlés helyszínén történt ez a támadás egy képviselő ellen" - hangsúlyozta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
vg.hu, MTI - fidesz.hu