Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Navracsics: Mindenekelőtt tisztán kell látni

A Fidesz még nem foglalkozott azzal, folytatják-e napi megmozdulás-sorozatukat - közölte az MTI érdeklődésére a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője kedden.


Dátum: 2006-10-24 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:18.655819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mindenekelőtt tisztán kell látni abban, hogyan fordulhat elő az, hogy egy bejelentett, békés tüntetésre rárontanak a rendőrök, ami történt október 23-án délután" - mondta Navracsics Tibor, fontosnak nevezve, hogy a parlament keddi ülésének napirendjét módosítva megvitassák a témát.

"Egyelőre nem látunk még a tegnapi nap értékelése tekintetében sem" - tette hozzá; mint mondta, "le kell higgadni mindenkinek, és meg kell vitatni, hogyan jutottunk el ilyen helyzetbe".

Közlése szerint a frakcióvezetőség ülésén a népszavazási kezdeményezés kérdéseivel foglalkoznak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek