Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét kamatot emel az MNB?

Zömmel negyed százalékpontos kamatemelést várnak a feltörekvő piacok londoni elemzői a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának mai ülésétől. Néhányan úgy vélik, a forint erősödése miatt nem emel kamatot a jegybank, volt ugyanakkor fél százalékpontos növelésről szóló prognózis is.


Dátum: 2006-10-24 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:53:19.011371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenleg 7,75 százalékos magyar jegybanki alapkamat szinten tartását jóslók között van a Barclays Capital befektetési csoport, amelynek londoni elemzése szerint a magyar piacok erősödése elégséges lehet ahhoz, hogy a nemzeti bank ne változtasson a kamaton.

A cég szakértői elismerik, hogy a kamat szinten tartásáról szóló előrejelzésével kisebbségben van a londoni konszenzuson belül, amely negyed százalékpontos emelést valószínűsít.

Ugyancsak a keddi kamatemelés elmaradását jósolta a forint erősödésére hivatkozva Juliet Sampson, az HSBC befektetési csoport konzultánsa, hozzátéve ugyanakkor, hogy ez a jóslat felfelé mutató kockázatokat tartalmaz.

Gillian Edgeworth, a Deutsche Bank londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piaci konzultánsa negyed százalékpontos emelést, év végére 8,50 százalékos kamatszintet jósolt.

Dwyfor Evans, a Bank of America londoni részlegének alelnöke azt mondta: negyed százalékpontos emelést tart a legvalószínűbbnek, de nem zárja ki a fél százalékpontost sem; a kisebb mértékű szigorításra 75-80, a nagyobb mértékűre 20-25 százalékos esélyt adott. Evans az év végén 8,50 százalékos MNB-kamattal számol, szerinte azonban innen még agresszív mértékű további szigorítás várható; a BoA vezető londoni elemzője 2007 második negyedére 9,50 százalékos tetőzést valószínűsített.

A BNP Paribas londoni elemzése szerint az MNB már a szeptemberi fél százalékos emeléssel a piac által vártnál agresszívabb mértékben szigorított, ugyanakkor az infláció alakulása a "héják" álláspontját támasztja alá. A ház negyed százalékpontos emelést vár, és összesen fél százalékpontost a negyedik negyedév egészére.

A Dresdner Kleinwort - a Dresdner Bank londoni befektetési részlege - elemzésében negyed százalékpontos emelést valószínűsített.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek