Az Amnesty International vizsgálja a rendőri túlkapásokat
Az Amnesty International megvizsgálja, hogy milyen rendőri túlkapások történtek a tegnapi tömegoszlatások során. Elképzelhető, hogy az emberjogi szervezet a vizsgálatot követően levelet intéz a miniszterelnökhöz, a korábbi rendőri túlkapások miatt megfogalmazott levelükre ugyanis az illetékes hatóságok eddig nem válaszoltak.
Dátum: 2006-10-24 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:23.156648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az Amnesty International Magyarország is része a nemzetközi mozgalomnak, vagyis ha bármilyen emberi jogi visszaélés történik Magyarországon az a nemzetközi titkársághoz eljut. Már felléptünk az előző túlkapásokkal szemben. A hatóságokhoz fordultunk levélben, de nem jött válasz a hatóságoktól."- mondta Fodor Márk, Amnesty International magyarországi igazgatója.
hirtv.hu - fidesz.hu