Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A közös európai értékért folytatott küzdelemként méltatták 56-ot

A szabadság olyan érték, amely összeköti Európát, és ezért szabadságért szálltak síkra az 1956-os magyarországi forradalom részvevői - hangsúlyozta az Európai Parlament elnöke keddi strasbourgi felszólalásában.


Dátum: 2006-10-24 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:24.683001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A forradalom az "első repedés volt a szovjet rendszeren", a repedés egyre szélesebb lett, és a folyamat elvezetett a berlini fal leomlásához - mondta Josep Borrell Fontelles, a parlament elnöke. Kitért arra is, hogy a forradalom bukása után magyarok tízezreinek kellett elmenekülniük, ami "tragédia volt a magyar nemzet számára".

Az 1956-os forradalom részvevői "mindannyiunkért cselekedtek", az emberi méltóságért szálltak síkra, európai hősöknek tekinthetők" - méltatta Hans-Gert Pöttering, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője az ötven évvel ezelőtti magyarországi forradalmat. Az ülés napjaiban is zajló budapesti tüntetésekre kitérve úgy vélekedett: egyik oldalon sem szabad aránytalanul válaszolni a demonstrációkra, s a közös értékeket kell szem előtt tartani.

A parlament független csoportjának vezérszónoka hozzászólásában azt hangsúlyozta: "most Magyarországon a szocialista magyar kormány nagy válságban van, mert 56 nem az ő hagyományukba tartozik", a jobboldalnak igaza van, amikor a saját hagyománya részeként éli meg az évfordulót. "Óriási tömegek, jogosan tüntetnek" Budapesten, mert még mindig vannak olyanok, "akiket elnyom ez a rendszer, és akik szörnyű körülmények között élnek"

A parlament a csütörtökön záruló plenáris ülésen nyilatkozatot készül elfogadni, 56 emléke előtt tisztelegve.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek