Már az interneten is csalnak a szocialisták
Botrányba fulladt az openDemocracy.net által meghirdetett szavazás, amelynek komoly esélyese volt Gyurcsány Ferenc.
Dátum: 2006-10-24 21:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:32.071548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Történt ugyanis, hogy az ismert emberi jogi honlapon szavazni lehetett arról, ki lesz a hónap legantidemokratikusabb politikusa. A hatalmát hazugságok útján megtartó magyar miniszterelnök komoly esélyesnek tűnt a megtisztelő "Bad Democracy Award" elnyerésére. Napokig utcahosszal vezetett olyan illusztris társak előtt, mint a puccsal hatalomra jutó thai tábornok, Szondhi Bunjaratgin, vagy az újságírókat bebörtönző török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan. Már-már úgy tűnt, hogy olyan halhatatlanok társaságába kerül, mint Dzson-Il észak-koreai pártvezető és a fehérorosz diktátor, Lukasenko.
Egészen addig a pillanatig volt ez így, amíg az itthoni sajtó hírt nem adott a szavazásról. A magyarországi Gyurcsány-rajongók ekkor ugyanis hatalmas szavazási kampányba kezdtek, és fáradhatatlanul kattintgattak szeretett vezérük riválisára, a thai Szondhi Bunjaratginra, s így szegény Gyurcsány Ferenc hamarosan a második helyre szorult vissza. Oly kitartással és lelkesedéssel tették mindezt, hogy a honlap szervere a szocialista nyomás alatt megfeküdt, és a szervezet weboldala napokig nem volt elérhető.
Tegnap aztán sikerült feléleszteni az OpenDemocracy oldalát, de szavazni sajnos már nem lehet sem Gyurcsányra, sem pedig másra. A honlapon elérhető cikk szerint ugyanis egy magyar IP címről minden másodpercben újabb és újabb szavazat érkezett Szondhi Bunjaratginra. Ha naivak lennénk, bizonyára mélyreható kutatással próbálnánk kideríteni, miféle indulatok késztethetik egyik honfitársunkat efféle megterhelő feladatra, hogy másodpercenként voksoljon Szondhi Bunjaratginra, mint a hónap legrosszabb demokratájára. Valószínűleg arról van inkább szó, hogy túlbuzgó Gyurcsány-rajongók (és egyben Szondhi Bunjaratgin-gyűlölők) írtak egy scriptet, amely automatikusan minden másodpercben újabb és újabb szavazatot generált a thai pártvezető mellett, második helyre szorítva a magyar miniszterelnököt, s a szerver ezt a hacker támadást már nem bírta.
Vélhető tehát, hogy a hackerek szocialista érzelműek voltak, hiszen megmentették Gyurcsányt a legrosszabb demokratáknak járó dobogó első fokától, Szondhi Bunjaratgint taszítva a nyerő pozícióba. Ezek után csak remélni tudjuk, hogy mindez nem okoz majd diplomáciai feszültséget a két ország virágzó kapcsolataiban, s egyben reméljük azt is, hogy ha mégis, ékes nyelvű Nyakó István kimagyarázza majd.
Az októberi "Bad Democracy Award"-ot a hivatalos végeredmény szerint végül rendhagyó módon a példaképüktől láthatóan tehetségesen tanulni képes internetes csalóknak, a Gyurcsány-rajongó hackereknek (és egyben Szondhi Bunjaratgin-gyűlölőknek) ítélték oda az openDemocracy munkatársai.
fidesz.hu