Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozik a Dél-koreai országegyesítési miniszter

Az észak-koreai kísérleti atomrobbantás miatt szerdán tisztségéből való felmentését kérte Ri Dzsong Szok dél-koreai országegyesítési miniszter.


Dátum: 2006-10-25 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:33.458870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szöuli elnöki hivatal közlése szerint a tárcavezető Ro Mu jon elnöknek benyújtotta lemondási kérelmét. Nem tudni azonban, hogy az államfő elfogadta-e a miniszter távozási szándékát.

Ri sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy szerinte nagy hibát követett el az észak-koreai ügyek kezelésében, és túlságosan megbízott a phenjani rezsimben. Úgy vélte: nála rátermettebb személynek kell a minisztérium élére állnia.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek