Dél-Korea szankciókat vezet be?
Külön munkacsoportot hoztak létre Dél-Koreában azzal a feladattal, hogy a testület vizsgálja meg, Szöul milyen feltételekkel alkalmazhatja az Észak-Koreára a kísérleti atomrobbantás miatt kivetett ENSZ-szankcókat.
Dátum: 2006-10-25 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:34.169501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkacsoport - amely kedden tartotta első ülését - "áttekinti, milyen jogszabályok szükségesek a(z ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciókat kivető) határozatának gyakorlati megvalósításához" - mondta Li Kju Hjang dél-koreai külügyminiszter-helyettes. A testületnek munkája végeztével jelentést kell készítenie.
Dél-Korea részvétele Phenjan megrendszabályozásában azért lényeges kérdés, mert Szöul - Pekinggel egyetemben - az egyik fő segélyezője a nyomorgó kommunista államnak.
Különösen árgus szemekkel figyelik szakértők a dél-koreai intézkedéseket két konkrét Korea-közi gazdasági együttműködéssel kapcsolatban, amelyek éles bírálatokat váltottak ki, miután valutabevételhez juttatják a készpénznek igencsak híján lévő Phenjant. Ezek közül az egyik egy Dél-Korea által irányított idegenforgalmi program az Észak-Korea keleti partján fekvő gyémánt-hegyi üdülőhelyen, a másik pedig egy ipari komplexum a két Korea közötti fegyverszüneti határ északi oldalán fekvő Keszongban.
A 90-es évek vége óta összesen legalább 900 millió dollár jutott el Phenjanhoz e két program keretében, s az Egyesült Államok azt gyanítja, Phenjan e pénzeket is atomfegyverpogramjára költötte. Dél-Korea azonban a Korea-közi megbékélés jelképeinek tekinti a két programot, s eddig hallani sem akart leállításukról.
MTI - fidesz.hu