Szlovák iszapáradat zúdult a a Duna szigetközi szakaszára
Nagy mennyiségű vizet és iszapot engedett át a Duna szigetközi szakaszára a szlovák fél. Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója szerint karbantartási művelet történt, amely nem járt semmiféle káros hatással.
Dátum: 2006-10-25 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:34.516268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hajósy Adrienne, a Duna-mozgalom ismert alakja ezzel szemben azt állítja, a dunacsúni víztározó költségkímélő, de környezetkárosító és a horgászokat, vízitúrázókat veszélyeztető tisztítási műveletéről volt szó.
Szabályos, előre bejelentett és egyeztetett vízátengedés történt szeptember 20-án a Duna szigetközi szakaszán a szlovákiai víztározó felől - nyilatkozta kérdésünkre Janák Emil. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója, akit helyiek és környezetvédők bejelentése nyomán kerestünk fel, elmondta, a bős-nagymarosi vízerőmű üzemrendjében szükség volt erre a karbantartási műveletre. Janák úgy véli, ha Magyarország álláspontja az, hogy a sok víz a Szigetközben jó, akkor ez a lépés hazánknak is hasznos volt.
A vízügyi szakember hozzátette, a szlovák tározótóból a leülepedett mérgező iszap csak nagy árvizek esetén - mint amilyen a tavaszi is volt - jöhet át hozzánk. - Mivel a folyómeder, ahova a többletvizet engedték, közös területen fekszik, a szlovák félnek nem érdeke szennyezni a saját folyószakaszát - vélekedett Janák.
Hajósy Adrienne, a Magyar Környezetvédők Társaságának munkatársa, a Duna-mozgalom ismert alakja szerint nem indokolható a vízátengedés azzal, hogy így nagyobb lett a víz mennyisége, mert ahhoz ez a mennyiség kevés volt.
Dékány Lóránt, Magyar Nemzet
fidesz.hu