A kormány 4 százalékos reálkereset csökkenést akar
A bruttó keresetek átlagosan 6-6,5 százalékos növelését javasolja a kormányzati oldal az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT), hogy ezt ajánlják 2007-re a versenyszférának. Az így ajánlott bérnövekedés a reálkeresetszint 4 százalékos csökkenését eredményezné - számol be a Világgazdaság.
Dátum: 2006-10-25 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:37.119533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap információi szerint a kormány a bérek védelmének és a vállalkozások működőképességének szempontjait csak olyan bérnövekedéssel tartja kielégíthetőnek, amely az utóbbi években elért reálkeresetszint átmeneti csökkenését eredményezi. A kormány számításai szerint ha a vállalkozások tartják a bérajánlás mértékét, a reálkeresetek előreláthatólag 4 százalékkal csökkennek a jövő évben.
A pénteken kezdődő alku során az is kiderül, hogy a szociális partnerek kérik-e a tavaly novemberben három évre kötött minimálbér-megállapodás felülvizsgálatát. A megszorítások miatt a munkaadók közül többen sokallják a legkisebb keresetek mértékét. A kontraktus értelmében ugyanis a mostani 62 500 forintos legkisebb kereset 65 500 forintra emelkedik januártól. A szakképzettek garantált bérminimuma is tovább nő; a 0-2 éves gyakorlati időre szert tettek a minimálbér 110, a két évnél több tapasztalatot felhalmozó 115 százalékát kaphatják kézhez havonta.
A Világgazdaság úgy tudja, mielőtt a kormány az OÉT pénteki plenáris ülésén nyilvánosságra hozná a bérajánlás mértékét, előtte a tanács bérbizottsága ma még megvitatja a javaslatot. 2006-ra szóló ajánlásában az OÉT a reálkeresetek 3,5 százalékos növekedése érdekében a bruttó keresetek 4-5 százalékos emelését javasolta.
MNO - fidesz.hu