Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdokat igényeltek jogtalanul a települések

A költségvetés mintegy kilencmilliárd forintot fizetett ki 2002 és 2005 között az önkormányzatoknak közműfejlesztési támogatásként. Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint azonban ennek mintegy negyven százalékát jogtalanul igényelték.


Dátum: 2006-10-25 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:37.467686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ÁSZ a visszaélések miatt 163 önkormányzatnak kifizetett 3,1 milliárdnyi költségvetési támogatás visszafizettetésére tett javaslatot.

Az út és - főként - szenyvízcsatorna-építésekre felhasznált költségvetési forrás a törvény szerint a lakossági hozzájárulásokat volt hivatott kiegészíteni, ám az előírt önerőnek az érintett településeken alig 13 százalékát adták össze maguk a kedvezményezettek. A támogatást legalább részben más szervezetek - az önkormányzat, kivitelezők, kereskedelmi bankok, vagy valamely alapítvány - pénzére igényelték, törvénytelenül.

A támogatások visszafizetése mellett a számvevők 6 polgármester és 9 jegyző felelősségre vonását is kezdeményezik, mivel a polgármesterek valótlan adatok közlésével, valótlan teljesítményigazolások kiállításával, illetve a jegyzők a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva igényelték az állami támogatást azt követően is, hogy a törvénysértésre az ÁSZ korábbi jelentésében felhívta a figyelmet.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek