Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénznyelővé válhatnak az ATM-ek

Sok ezer forintba is kerülhet havonta, ha nem figyelünk oda a megfelelő bankkártyahasználatra. A készpénzfelvétel a hazai banki gyakorlatban jóval drágább idegen automatából, mint sajátból - a különbség gyakori használatnál tetemes lehet.


Dátum: 2006-10-25 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:37.829253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Havonta több ezer forinttal is apaszthatja a családi kasszát a meggondolatlan bankkártyahasználat. Általános trend ugyanis a bankoknál, hogy az idegen automatákból (ATM) pénzt felvevőket magasabb tranzakciós díjjal sújtják. Ennek oka, hogy az automaták üzemeltetői az idegen kártyások tranzakciói után kétszázhúsz forintos extra díjat számítanak fel. Ezt a költséget pedig a bankok az ügyfélre hárítják.

Mégsem feltétlenül igaz, hogy megéri az ATM-hálózat kiépítettsége alapján bankot választani. A nagy hálózattal rendelkező bankoknál ugyanis a saját automaták használatakor a felvett pénzösszeg nagyságával arányos mértékben nőnek a díjak. Így például ha egy OTP-s ügyfél ötvenezer forintot vesz fel az OTP-automatából, 260 forintot fizet, míg ugyanennél az automatánál egy raiffeisenesnek 250 forintba kerül az ügylet. Sőt ha nagyobb összegről van szó, a nagy lakossági bankok némelyikénél még érdemes is inkább idegen automatát keresni, a K&H-nál például a 63 ezer, az OTP-nél pedig a 103 ezer forint fölötti egyszeri pénzfelvétel már többe kerül a saját automatánál, mint egy konkurens ATM-nél. Az általunk megkérdezett bankok közül egyébként egyedül a Citibank nem tett különbséget a saját és az idegen automatás pénzfelvételek között. A hitelintézet ehelyett inkább az ügyfél egyenlege alapján dönti el, ad-e havonta több ingyes pénzfelvételi lehetőséget, vagy beszedi a tranzakciónkénti 250-350 forintos díjat.

Jelentősebb ATM-hálózatuk Magyarországon csak a nagy lakossági bankoknak van. A legnagyobb az OTP-é, amely - miután nemrég felvásárolta az Euronet háromszáz ATM-jét - már 1878 automatával rendelkezik. A versenytársak jócskán le vannak maradva, az Erste Banknak 382, a K&H-nak 316 saját ATM-je van. Az Erste az év végére négyszáz automatát ígér, a K&H viszont inkább a minőségi fejlesztésre koncentrál: modern, csipolvasókkal és vakbarát alkalmazásokkal rendelkező gépekre cseréli le a meglévő ATM-eket. Bár "okos" ATM-ekkel sok alkalmazott munkáját meg lehet spórolni, a bankok egy része még mindig "fapados" ATM-eket használ, amelyek csak pénzfelvételre, egyenleglekérdezésre, esetleg a kártyák PIN-kódjának cseréjére alkalmasak. Az Inter-Európa Bank most fejleszti ATM-jeit, amelyeken novembertől már a kártyás telefonokat is fel lehet majd tölteni. Több hitelintézetnél ez a szolgáltatás már évek óta elérhető, sőt az OTP-s, a K&H-s és a raiffeisenes automatáknál egyéb extrákat is használhat az ügyfél, például borítékban be is tehet pénzt a számlájára.

A drága pénzfelvétellel szemben a bankkártyás vásárlással ingyen lehet megcsapolni a számlát. A bankok beszámolói szerint azonban - bár az ügyfelek egyre gyakrabban élnek a lehetőséggel - a vásárlások forgalma meg sem közelíti a drága pénzfelvételekéit. A GfK Hungária piackutató adatai szerint az összes kártyás kiadáson belül alig 12 százalék a vásárlások aránya.

Herman Bernadett , Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek