Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem néztek szembe a brutális rendőrrohammal

Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak szerdai együttes üléséről, amelynek összehívását a testületek fideszes és KDNP-s elnökei az október 23-án történtek miatt kezdeményezték.


Dátum: 2006-10-25 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:40.596414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypártok nem szavazták meg az ülés napirendjét, mert úgymond nem értettek egyet azzal, hogy a kormánypárti alelnökökkel való egyeztetés nélkül hívtak meg érintetteket.

Az emberi jogi bizottság, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság kormánypárti képviselői egyaránt 9:8 arányban nem fogadták el a napirendi javaslatot, a nemzetbiztonsági bizottságban pedig a napirend elfogadása mellett 5, ellene szintén 5 szavazat volt, egy tartózkodással. Így az összevont ülésnek nem fogadták el a napirendjét.

A kérdésre, hogy a rendőrség és a nemzetbiztonsági hiavatal vezetői bizottsági ülés nélkül hajlandóak-e a képviselők kérdéseire válaszolni, a meghívottak egyöntetűen nemmel feleltek.

Demeter Ervin (Fidesz) ezt követően figyelmeztette a vendégeket az országgyűlési képviselők jogára, hogy bármikor tájékoztatást kérhetnek, és jelezte, hogy ezzel a jogosítvánnyal most élni szeretne.

A vitát követően, a bizottság munkáját ellehetetlenítendő, a kormánypárti tagok kivonultak, majd a három meghívott, Bene László országos rendőrfőkapitány, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány és Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója is elhagyta a termet.

Bene László cinikusan azzal indokolta a távozását az újságíróknak a parlament folyosóján, hogy az ellenzéki politikusok "már ítéletet mondtak felettük". A főkapitány arra hivatkozott, hogy nem tudtak tisztességesen felkészülni a parlamenti bizottságok tagjainak tájékoztatására.

A főkapitány visszautasította azt az ellenzéki oldalról érkező észrevételt, amely azt tette szóvá, hogy neki "fogalma sincs a demokráciáról".

"Mi tudjuk, mi a demokrácia. A demokráciához az is hozzá tartozik, hogy ha egy parlamenti bizottság egy ilyen nagyon fontos kérdést vitat meg, olyan körülményeket teremt, hogy ezt normálisan, emberhez méltóan, szakmailag megalapozottan meg tudjuk beszélni, hogy felkészülési időt kapjunk arra, hogy megfelelően felkészüljünk, és autentikus tájékoztatást tudjunk adni. Ha ezeket az objektív feltételeket nem tudják biztosítani, nem kívánunk válaszolni a kérdésekre. Ha megteremtik a feltételeket, bármikor állunk rendelkezésre" - jelentette ki.

Lázár János, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke úgy válaszolt, semmi nem szabályozza, hogyan teheti fel kérdéseit a képviselő. Megjegyezte: önmagukat minősítik, ha az Országgyűlés jónéhány képviselőjének kérdésére nem kívántak válaszolni annak a rendőrségnek a vezetői, amit az MSZP és az SZDSZ többsége felügyel.

Pettkó András (MDF) szerint kétségtelen, hogy az ülés kitűzött időpontja nem a legjobb, mert plenáris ülés van, de egyetértett azzal, hogy nem lehetett tovább várni. Azt javasolta, ismételjék meg az ülést egy későbbi időpontban.

A három bizottság ellenzéki képviselői ezt követően informális tanácskozást tartottak, meghallgatták a jogvédő szervezetek, valamint Révész Máriusz beszámolóját, és a két és fél órás ülés végén úgy döntöttek, jövő héten hétfőre ismét összehívják a három bizottság együttes ülését.

Simicskó István (KDNP), a nemzetbiztonsági bizottság, Lázár János (Fidesz), a rendészeti bizottság és Balog Zoltán (Fidesz), az emberi jogi bizottság elnöke kedden, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szerdán 9 órára összehívott együttes ülésre meghívják az igazságügyi és rendészeti minisztert, a rendőri vezetőket, az emberi jogi szervezetek vezetőit, az ombudsmanokat, valamint Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselőt is, aki megsérült a hétfői események során.

A Társaság a Szabadságjogokért képviselője, Dénes Balázs azt hangsúlyozta: a rendőrségnek joga és kötelessége is a rendzavarókkal szembeni fellépés, de azt is biztosítania kell, hogy a békés gyülekezők gyakorolhassák gyülekezési jogukat.

Mint mondta, kérdéses, hogy szakszerű volt-e a fellépés, amikor állítása szerint az Astoria felé terelték a randalírozó tömeget, és amikor a rendőrség nem tett meg mindent annak érdekében, hogy elválassza a randalírozókat a Fidesz ünnepségének békés résztvevőitől. Felvetette azt is, hogy nincs jogszabályi lehetősége a rendőröknek arra, hogy símaszkban intézkedjenek.

Fodor Márk, az Amnesty International képviselője azt firtatta, mennyire fogják felelősségre vonni a rendőri túlkapásban résztvevőket.

A képviselők ezt követően összeállítást tekintettek meg történtekről készült fotókból.

Hankiss Ágnes szociológus, ismertette a rendőri brutalitásról szóló, hozzá eljutott beszámolókat. Mint mondta, a rendőrök brutálisan bántalmaztak tüntetőket, akiket már földre tepertek és ártalmatlanná tettek. Ez nem jogszerű intézkedés, ez csupán "a bosszú és önbíráskodás legitimálása" - hangsúlyozta.

Szakértők álláspontját ismertetve kijelentette: nem lehetett volna gumilövedéket bevetni a tömeg oszlatására. Mint mondta, vizsgálni kellene, hogy provokáció történt-e, és azt is, miért kellett a már eszméletlen Révész Máriusz lapockáját is eltörni.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány képviseletében megjelent Gaudi-Nagy Tamás kijelentette: a rendőrség többször megsértette a jogszabályokat. Mint fogalmazott, a rendőrök nem voltak képesek megvédeni a békés rendezvény résztvevőit, sőt úgy alakították a helyzetet, hogy kifejezetten összekeveredjen a Fidesz nézőserege a randalírozókkal.

Kijelentette: az álláspontjuk szerint ártatlanul eljárás alá vont, illetve elítélt személyek esetében megfontolandó lenne a közkegyelem gyakorlása, úgy, ahogyan a taxissztrájk idején tették.

Időközben megérkezett az ülésre Kis Zoltán (SZDSZ), és helyet foglalt. Őt az újságírók világosították fel arról, hogy kormánypárti képviselőtársai korábban már elhagyták az ülést. Miután tudomást szerzett a történtekről, ő is távozott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek