Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vita a japán atomfegyverről

Újra nyilvános vitát sürgetett szerdán a japán atomfegyver lehetőségéről Aszo Taro külügyminiszter.


Dátum: 2006-10-25 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:40.935927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aszo, akit Abe Sindzo kormányában a "héják" között tartanak számon, egy parlamenti bizottság előtt úgy vélekedett, hogy ideje újra megvitatni azokat az okokat, amelyek Japánt oda vezették, hogy ne rendelkezzen atomfegyverrel, s egy ilyen vita megtiltását a véleménynyilvánítási szabadság eltörlésének lehetne tekinteni.

Aszo a múlt héten, az észak-koreai válság kellős közepén egyszer már felvetette a japán atomfegyver lehetőségéről tartandó vitát, arra hivatkozva, hogy az észak-koreai atomfegyver megjelenésével "látványosan megváltozott" a helyzet a Távol-keleten, és meg kell vitatni, hogy szükséges-e fenntartani Japán atommentes status quóját.

Ugyanakkor a külügyminiszter megerősítette: a japán kormány továbbra is kitart amellett, hogy nem változtat antinukleáris politikáján, továbbra sem birtokol, gyárt és tárol nukleáris fegyvereket. Japán - a világ egyetlen olyan országa, amely atomtámadást szenvedett el - az 1960-as évek elejétől az amerikai nukleáris ernyő védelme alá helyezte magát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek