A rendőri brutalitás ellen tüntettek a vidéki városokban
Az október 23-i fővárosi rendőri beavatkozás uralta a kedd esti vidéki kormányellenes tüntetéseket. Szekszárdon, Debrecenben, Szombathelyen és Sopronban is a rendőri erőszak ellen is felemelték szavukat a hetek óta a kormány és Gyurcsány Ferenc ellen demonstráló emberek.
Dátum: 2006-10-25 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:41.300082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szekszárdon közel ötszázan hallgatták - többször hangos, indulatos kifakadásokkal kísérve - a Budapestről hazatért tüntetők beszámolóját az október 23-i eseményekről.
Volt, aki a Corvin-közi megemlékezésről jövet, volt, aki az Astoriánál tartott Fidesz-nagygyűlés után hazaindulóban került a rendőrség tömegoszlatásának útjába. A legtöbbet elhangzó kérdés a miért volt, a tüntetők értetlenségüknek adtak hangot, hogy miért bánt velük olyan "brutálisan" a rendőrség, miért kellett "kisgyermekes családokat, fiatal lányokat, földön üldögélő, karjukat felemelő fiúkat szétverni"?
A Garay-szobor talapzatán felszólalók kijelentették, s a tömeg megerősítette, nem félnek, nem futamodnak meg, kitartanak a "kormány, a hazugság" ellenében.
Debrecen főterén több mint 300-an követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását.
Az egybegyűltek előbb meghallgatták azokat, akik október 23-án Budapesten voltak, s átélték az ott történteket. A debreceni tüntetők éles hangon ítélték el a rendőri beavatkozást a fővárosi tüntetők ellen.
Ágoston Tibor, a debreceni megmozdulások egyik állandó szónoka felszólította Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitányát és Debrecen város rendőrkapitányát, hogy határolódjanak el a budapesti rendőri túlkapásoktól.
Arra kérték a helyi rendőri vezetőket, hogy debreceni rendőröket ne engedjenek Budapestre és segítsenek kideríteni a rendőri túlkapások elrendelőinek, felelőseinek nevét.
Az eső ellenére is folytatták demonstrációjukat Szombathelyen a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelők. A Szentháromság szobornál 250-300 ember gyűlt össze.
A székesfehérvári tüntetők abban állapodtak meg, hogy ezentúl hétvégén sem tartanak szünetet: mindennap tüntetnek mindaddig, míg el nem érik céljukat, Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását.
A Városház-téren mintegy százan követelték Gyurcsány Ferenc és a kormány lemondását és fejezték ki felháborodásukat a hétfői budapesti rendőri fellépések miatt.
Mint a tüntetés egyik szervezője az MTI-nek elmondta, úgy döntöttek, hogy a következő napokban a város több helyszínére is kiterjesztik a demonstrációt.
Három nap kihagyás után kedd este ismét tüntettek Sopronban Gyurcsány Ferenc é a kormány lemondását követelve - tájékoztatta a demonstrációs bizottság tagja az MTI-t.
Gőbl György közlése szerint közel 90-en gyűltek össze a szakadó esőben a főtéren, s hallgatták meg a hétfői budapesti utcai összecsapások résztvevőinek beszámolóit. A soproniak szerint a rendőrség brutálisan lépett fel a tüntetőkkel szemben, ezért a budapesti rendőrfőkapitány lemondását is követelik.