Viperával támadtak a rendőrök a tüntetőkre
A rendőrség Budapesten olyan eszközöket, lovasrendőröket, gumilövedéket, viperát vetett be, amiket az európai demokráciákban nem, Afrika és Ázsiai fejlődő országaiban sokkal inkább alkalmaznak. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet már vizsgálja a rendőri brutalitást.
Dátum: 2006-10-25 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:41.662079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Földön fekvő emberek bántalmazása, gumilövedékek és könnygázgránátok fejmagasságban és kardlapozás. A rendőri brutalitás ezen eszközeivel afrikai, ázsiai és latin-amerikai országokban lehet már csak jobbára találkozni. Az Európai Unióban egyre ritkábbak a hasonló jelenetek. Az európai demokráciákban - a zavargásokkal, fosztogatásokkal, futballszurkolók randalírozásával ellentétben - a rendőrök elvétve támadnak politikai tüntetések résztvevőire.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő több mint két évtizeden át dolgozott a német rendőrség kötelékében. Mint mondta: nem ismert olyan esetet, amikor a rendőrök egy nagyobb, békés politikai gyűlés felé szorítotották volna az oszlatni kívánt tömeget.
A német rendőrök könnygázgránáttal csak a tüntetők lábai közé, gumilövedékellel csak törzsre tüzelhetnek. De ezt sem teszik, ez utóbbi fegyvert tüntetéseken nem is alkalmazzák. Ott a fejre leadott lövések szolgálatban elkövetett súlyos testi sértéssel érnek fel - mondta el George Spöttle. Akárcsak a földön fekvő emberek bántalmazása. Ráadásul a rendőri maszkok lehetetlenné teszik felelősök felismerését. Németországban ilyet csak terrorelhárító kommandósok viselhetnek.
Viperával verték a tüntetőket
Budapest rendőrfőkapitánya törvényesnek tartja a rendőrök tegnapi fellépését. Gergényi Péter úgy fogalmazott, kollégái nem agresszívek, hanem bátrak voltak. Agresszivitást ő is kizárólag a tüntetők egy részénél tapasztalt, ahogy Gyurcsány Ferenc és a többi kormánypárti politikus, köztük a liberálisok is. Egy nappal a történtek után a BRFK határozott álláspontja, hogy a spontán utcai tüntetések törvénytelenek voltak, miután nem jelentették be őket. Tegnap ugyanerről még nem volt egyértelmű véleménye a budapesti rendőrségnek.
A hírTV felvételei szerint a rendőrök a testületnél nem rendszeresített összecsukható ólmos botot, úgynevezett viperát is használtak tegnap este a tüntetők oszlatásánál. Ez az eszköz csak a rendőrség különleges alakulatainál megengedett, például a terrorelhártítóknál. Gergényi Péter délelőtti sajtótájékoztatóján tagadta ezen eszköz bevetését.