Törvény-javaslat rontja a gyógyszerbiztonságot
Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a gyógyszerellátásról és -forgalmazásról szóló törvényjavaslat rontja a gyógyszerbiztonságot.
Dátum: 2006-10-25 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:43.787661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szövetség egészségpolitikusa kijelentette: a patikaalapítás és a gyógyszerforgalmazás jelenlegi rendjének szétverése csakis a multinacionális pénzügyi befektetők korlátozhatatlan étvágyával és a kormányzatra gyakorolt egyre nagyobb nyomásával magyarázhatók. Közölte, pártja nem tartja elfogadásra alkalmasnak a javaslatot, azt újra át kellene a kormánynak gondolnia.
Mikola István hozzátette, ma Magyarországon a patikák eloszlása közel egyenletes, minden 1000 fő feletti településen elérhető valamilyen gyógyszerellátási forma.
Az Orbán-kormány volt szakminisztere kijelentette: a Fidesz nem támogatja, és kifejezetten károsnak tartja a gyógyszerek kizárólag kereskedelmi jellegű hozzáférésének bővítését, hangsúlyozta: külföldön a költségmegtakarítás szempontjából a liberalizáció nem hozta az elvárt eredményeket.
Az egész törvénytervezetet újra kell gondolni, mert címével és szándékával ellentétben nem növeli, hanem rontja a gyógyszerbiztonságot - összegezte a Fidesz álláspontját Mikola István.
A vitában Pesti Imre kijelentette, éppen a betegek érdekeivel megy szembe a kormány, hiszen míg az előző ciklusban a háziorvos is csak egy havi gyógyszert írhatott fel, most majd a nővér is írhat, akár fél évre elegendő mennyiséget.
MTI - fidesz.hu