Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb feljelentések a rendőri brutalitás ellen

Újabb két feljelentés érkezett az ügyészségre a rendőrök ellen az október 23-ai rendőri intézkedések miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-10-25 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:44.806949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábban többen jelezték, hogy feljelentést tesznek a "rendőri túlkapások" miatt. Morvai Attila tájékoztatása szerint ezt szerda délig négyen tették meg. Ők bántalmazás hivatalos eljárásban vétség gyanúja miatt tettek feljelentést az ügyészségen.

Ugyancsak szerdán, az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottsági bizottságainak együttes ülésén Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő is bejelentette, hogy feljelentést tesz az október 23-án vele szemben foganatosított erőszakos rendőri fellépés miatt.

A Fidesz parlamenti képviselője hétfő délután az Astoria környékén sérült meg, amikor a rendőrök megrohamozták a jelenlévőket.

Morvai Attila az MTI-nek arról is beszámolt, hogy a köztévénél történt és az azt követő napok rendőri intézkedései kapcsán 35 eljárás indult a rendőrök ellen bántalmazás hivatalos eljárásban miatt. Ezek közül kettőt az ügyészség indított el hivatalból - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek