Simon Peresz az EU támogatását kéri béketervéhez
Az Európai Unió támogatását kérte béketerve megvalósításához Simon Peresz izraeli külügyminiszter, aki csütörtökön Madridban az EU soros elnöki tisztét betöltő Spanyolország vezetőivel tárgyalt.
Dátum: 2002-02-21 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:23.141735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Peresz kezdeményezése a palesztin állam azonnali elismerésén alapul, s ehhez igyekezett megszerezni José María Aznar kormányfő és Jusep Piqué külügyminiszter, illetve rajtuk keresztül az EU támogatását.
Peresz kijelentette, hogy a helyzet a Közel-Keleten "valóban drámai", de hozzátette, hogy a káosz és az erőszak ellenére bízik abban, hogy a békefolyamat újra kezdhető. Reménysége azon a megállapodáson alapul, amelyre az utóbbi két hónap folyamán jutott a palesztin parlament elnökével. Hangsúlyozta, hogy a politikai párbeszéd folytatásához egyrészt tűzszünetre van szükség, másrészt a palesztin állam egyelőre határok nélküli elfogadására.
Az izraeli külügyminiszter tagadta, hogy Izrael Jasszer Arafat helyett mást szeretne látni a tárgyalásokon, de felszólította a palesztin vezetőt, hogy jobban kötelezze el magát a békefolyamat mellett. Az izraeli kabinetben meglévő, megosztott véleményekkel kapcsolatban így fogalmazott: "Igaz, hogy kormányunkban több álláspont létezik, de csak egy puskánk van, a palesztinoknak viszont csak egy álláspontja van, de tíz puskája".
José María Aznar spanyol kormányfő azt hangoztatta: a békefolyamat újrakezdéséhez elengedhetetlen, hogy a palesztinok beszüntessék terrorcselekményeket, az izraeliek pedig visszavonják csapataikat és befejezzék a palesztin területek blokádját, továbbá ne korlátozzák Jasszer Arafat mozgásszabadságát.