Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán felszerelte a második nukleáris centrifugasort

Irán felszerelte az urándúsításhoz használatos második centrifugasort, amelybe napokon belül bevezetik az urán-hexafluorid gázt - jelentette szerdán az iráni egyetemi hallgatók hírügynöksége, az ISNA.


Dátum: 2006-10-25 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:47.718879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hírügynökség ezzel megerősítette Mohammed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatójának állítását, akit a The New York Times idézett keddi számában. Baradei úgy nyilatkozott, hogy a második iráni centrifugasor üzemképes állapotban van, és heteken belül feltölthetik urán-hexafluorid gázzal. (E centrifugák segítségével lehet urán-hexafluoridból dúsított uránt előállítani.)

Az amerikai újság megjegyezte: még két centrifugasor (kaszkád) egyidejű üzemeltetése esetén is évekbe telne olyan mennyiségű dúsított urán előállítása, amely kiadna egy atombombát.

"Irán két hete szerelte fel a második centrifugasort, amelyet még ezen a héten feltöltenek gázzal" - írta jól tájékozott forrásra hivatkozva az ISNA. "Nem sokkal a gáz bevezetése után hozzá fogunk jutni a második kaszkád végtermékéhez", vagyis a dúsított uránhoz - fűzte hozzá. Az első centrifugasor elenyésző mennyiségű dúsított uránt állított elő áprilisban.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök hétfőn kijelentette: tévednek a nyugati hatalmak, ha azt gondolják, hogy az iszlám köztársaság politikai nyomásra visszakozni fog nukleáris terveitől. Aznap a NAÜ bécsi székhelyén egy diplomata közölte: Teherán kipróbálta a 164 centrifugából álló második kaszkádot kísérleti atomerőművében, annak ellenére, hogy a nyugati országok szankciókkal fenyegették meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Nyugati hírszerzési szakértők úgy vélik, Irán még mindig 3-10 évre van attól, hogy centrifugák ezreivel ipari méretekben dúsítson uránt és ezzel elegendő alapanyaghoz jusson atombombák előállításához.

Teherán azt állítja, hogy urándúsítási programja kizárólag áramtermelési célokat szolgál, a Nyugat azonban arra gyanakszik, hogy az iszlám köztársaság, amely az OPEC második legnagyobb olajexportőre, békés célúnak mondott nukleáris programjának örve alatt atombomba gyártására törekszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek