Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Akadálymentes közlekedést sürgetnek a mozgáskorlátozottaknak

A közlekedési és tömegközlekedési akadálymentesítés fontosságára hívták fel a döntéshozók figyelmét a Mozgássérültek Budapesten Egyesületének (MBE), illetve a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) képviselői szerdán Budapesten.


Dátum: 2006-10-25 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:51.418670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szőllősiné Földesi Erzsébet, az MBE elnöke sajtótájékoztatón elmondta: a mozgássérült emberek mindig aktív részesei akartak lenni a környezet formálásának, részt kívántak venni a döntések előkészítésében, mert a mozgássérült embereken kívül senki nem tudja hitelesen elmondani azt, hogy mire van szükségük. Ha a döntéshozók időben megismernék az igényeket, a megvalósítás kisebb anyagi költséggel jár - fűzte hozzá.

Mint mondta, a mozgássérültek nem speciális megoldásokat szeretnének a speciális problémákra, hanem olyan megoldást, amely mindenki számára kedvező, beleértve a vakokat és gyengénlátókat, a siketeket, az értelmi fogyatékosokat, a kismamákat, az időseket.

Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke úgy látja, az akadálymentesítés a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját segíti. Ez csak szakértők bevonásával, együttgondolkodással, összefogással valósítható meg.

Kiemelte a fizikai akadálymentesítés fontossága mellett a kommunikációs akadálymentesítés jelentőségét is. A média olyan kommunikációs csatornát biztosíthat, amelynek segítségével a jogalkotók, a jogalkalmazók meghallhatják a rászorulók szavát.

Rádai Sándor, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének akadálymentesítési szakértője szerint amikor az akadálymentesítés fontosságát bagatellizálják, gyakran arra hivatkoznak, hogy emberi segítséggel ezek az akadályok leküzdhetők. Felhívta arra a figyelmet, hogy a sérült emberek számára ugyanolyan fontos az önállóság, az, hogy egyedül, segítség nélkül jussanak el egyik helyről a másikra, mint az egészséges emberek számára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek