Fiatalok az erőszak ellen
Mi, fiatalok, egészen hétfő délutánig nem tudtuk, milyen az, amikor a rendőrök válogatás nélkül a tömegbe lőnek - írja közleményében a Fidelitas.
Dátum: 2006-10-25 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:52.343561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas a Teve utcai rendőrkapitányság előtt tartott sajtótájékoztatóján rámutatott: sok fiatal lett a rendőri brutalitás áldozata. Koszorús László és Ágh Péter országgyűlési képviselő mellett húsz fidelitasos fejezte ki tiltakozását a rendőri túlkapások ellen. Az aktivisták a rendőri brutalitásokról készített felvételeket az épület lábánál helyezték el és fehér virágot raktak a képekre.
Koszorús László, a Fidelitas alelnöke beszédében arra emlékeztetett, hogy hétfőn "brutális támadás érte azokat, akik a Fidesz '56-os rendezvényén kívántak békésen megemlékezni, a hazaindulókra a rendőrök gumibotokkal, gumilövedékekkel, olykor viperával támadtak". Mint mondta, sok fiatal "lett a rendőri brutalitás áldozata" és a világsajtót is bejárták ezek a felvételek.
Ágh Péter a Fidelitas közleményét ismertette.
Fiatalok az erőszak ellen
Mi, magyar fiatalok már egy szerencsés nemzedékhez tartozunk. Az új nemzedékhez, melynek már nem, vagy csak alig kellett átélnie a szocialista diktatúra borzalmait. Mi, fiatalok, egészen hétfő délutánig nem tudtuk, milyen az, amikor a rendőrök válogatás nélkül a tömegbe lőnek. Nem tudtuk, milyen az, amikor fejmagasságban repülnek a gumilövedékek és a könnygázgránátok, milyen az, amikor agyba-főbe vernek fiatalokat, vagy milyen az, amikor viperát használnak a rendőrök.
Hétfőn sajnos megtudtuk. Megtudtuk, milyen az, amikor Gyurcsány Ferenc a tűzzel játszik. Megtudtuk, de azt szeretnénk, ha ilyen soha többet nem fordulna elő. Nem fordulna elő, hogy rendőrök támadnak ártatlan, ünneplő emberekre és nem fordulna elő, hogy véresre vernek, földre tepernek és ott rugdosnak embereket válogatás nélkül.
Mi, magyar fiatalok hiszünk a demokráciában, a jogállamban, és hiszünk abban is, hogy a hatalom nem félemlíthet meg senkit csak azért, mert él alkotmányos jogával és nyíltan vállalja véleményét.
Mi, fiatalok egy olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol soha többé nem érhet brutális rendőrtámadás fiatalokat, időseket, családokat csak azért, mert az Alkotmányban rögzített jogukkal élve részt vesznek egy békés, méltóságteljes ünnepségen!
A Fidelitas elnöksége
fidesz.hu