Gyurcsány szavai sértik a sajtószabadságot
Lukács Tamás (KDNP) és Tellér Gyula (Fidesz) az Országgyűlés média albizottságához fordul, mert úgy véli, a miniszterelnök Balatonőszödön elhangzott, a sajtóval kapcsolatos szavai sértik a sajtószabadságot. Ezt a KDNP szóvivője közölte szerdán, Budapesten.
Dátum: 2006-10-25 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:54.342137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A KDNP és a Fidesz egy-egy képviselője, (...) Lukács Tamás, a KDNP nevében és Tellér Gyula, a Fidesz nevében kezdeményezi, hogy hívják össze az Országgyűlés (...) média albizottságát" - mondta Halász Zsuzsa a KDNP szóvivője a Simicskó István országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A szóvivő felidézte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Balatonőszödön elmondott szavait: "felkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket a folyamatba". Halász Zsuzsa úgy vélekedett, a miniszterelnök által mondottak "joggal veti fel a sajtószabadság megsértésének kérdését".
A szóvivő szerint ezzel kapcsolatban a kérdés az: kik ezek? Kik a legbefolyásosabb lapok vezetői és publicistáit? Vannak-e közöttük olyanok, akik a közszolgálatban, vagy közszolgálati műsorszolgáltatóknál tevékenykednek? A KDNP azt is tudni szeretné, hogy a miniszterelnök milyen módszerrel kívánja ezeket a személyeket bevonni a folyamatba. Kérdés továbbá, hogy ebben a folyamatban sérültek-e az emberi jogok, a sajtó, a vélemény- és a szólásszabadság - mondta Halász Zsuzsa.
A szóvivő aktuális példaként említette a Népszabadság szerdai számát, amely egy október 23-áról szóló tudósításában azt írta, hogy Semjén Zsolt, a KDNP elnöke néhány aktivistával tárgyalt, akik később eltűntek a Magyarok Világszövetsége közelben lévő épületében, majd onnan visszatérve szórólapokat hoztak, amelyen azt volt olvasható: "a rendőrök a Bajcsyn, az Arany János utcánál vízágyúkkal és könnygázzal lövik a népet".
"Ez sanda inszinuáció, és beleillik a legbefolyásosabb lapok hazugságkampányába" - fogalmazott Halász Zsuzsa, aki közölte: levélben tiltakoztak a megjelentek miatt a Népszabadság főszerkesztőjénél.
MTI - fidesz.hu