Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Patthelyzet Heves Megyében

Vagy a polgári szövetség jelöli a Heves Megyei Közgyűlés új elnökét, vagy új választásra kerül sor - jelentette ki a fideszes delegáció vezetője szerdán sajtótájékoztatón Egerben.


Dátum: 2006-10-25 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:55.340470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Két lehetőség kínálkozik; az egyik lehetőség az, hogy (...) a szocialisták (...) nem vitatják el tőlünk azt a jogot, hogy mi jelölünk közgyűlési elnököt. Második megoldás (...) a törvénysértő állapotot a közigazgatási hivatal kénytelen megszüntetni. (...) A parlament (...) jóváhagyja (...) a közgyűlés feloszlatását. Ezt követően a belügyminiszter kiírja az időpontot" - fogalmazott Hermann István.

A politikus emlékezetett: ugyan mindkét fél 20-20 mandátumot szerzett a megyegyűlésben, ám a Fidesz és szövetségesei 940-nel több szavazatot kaptak, mint a szocialisták, vagyis a nép változást akar Heves megyében. Ugyanakkor a jelenlegi állapot törvénysértő, mert se elnöke, se alelnöke, se bizottsági elnökei nincsenek a megyegyűlésnek.

Ebben a helyzetben az a megoldás, ha a szocialisták tudomásul veszik a nép akaratát és nem vitatják el a Fidesztől az elnökjelölés jogát - tette hozzá Hermann István.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek