A francia kormány megjelölte az elnök- és parlamenti választások időpontjait
A francia köztársasági elnökválasztás első fordulója 2007. április 22-én, a második pedig május 6-án lesz, a parlamenti választások fordulóit június 10-re és 17-re írta ki a francia kormány - adta hírül szerdán a Le Figaro című párizsi napilap.
Dátum: 2006-10-25 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:57.296321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A francia alkotmány értelmében a köztársasági elnökválasztást legalább 20 és legfeljebb 35 nappal a hivatalban lévő államfő mandátumának lejárta előtt kell megtartani. Jacques Chirac jelenlegi elnök 2007. május 17-én fog leköszönni.
A hivatalos elnökválasztási kampány április 9-én fog megkezdődni, és április 20-án éjfélkor áll be a kampánycsend. Az első fordulóra április 22-én, a másodikra pedig május 6-án kerül sor. Eddig 34-en jelezték, hogy indulni kívánnak az elnökválasztáson, de többségük feltehetően nem tudja megszerezni a jelöltséghez szükséges ötszáz parlamenti vagy önkormányzati képviselő támogató aláírását. A támogatók listáját március 1. és 16. között kell a jelölteknek az alkotmánytanácshoz benyújtaniuk, amely március 20-án jelenti be, hogy kik a hivatalos jelöltek.
A jelenlegi nemzetgyűlés mandátuma június 19-én jár le. Az azt megelőző hatvan nap alatt kell a választási szabályzat értelmében a parlamenti választások első fordulóját megtartani, ami már áprilisban lehetséges lenne. A kormányzat ugyanakkor el kívánja kerülni a két választás megszervezése közti zavarokat, s ezért az alsóház megválasztásának fordulóit júniusra írta ki.
MTI - fidesz.hu