Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush változatlanul kemény harcokat ígért az iraki győzelemhez

George Bush amerikai elnök változatlanul kemény harcokat és nehéz utat ígért a szabadság erőinek iraki győzelméhez szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-10-25 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:58.241634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem lesz könnyű az út, nem lesz egyszerű a megoldás" - mondta a Fehér Házban, megismételve azt az utóbbi hetekben sokszor emlegetett érvét, hogy az amerikai csapatok nem hagyhatják el Irakot, amíg nem hajtották végre feladatukat.

A Bush-kormány iraki háborús stratégiája a két hét múlva tartandó kongresszusi választásokat megelőző kampány fő kérdésévé vált. A felmérések azt mutatják, hogy az amerikai közvélemény egyre inkább elutasítja a kilátástalannak tűnő háborút, és az ezen a téren a kormányt bíráló ellenzéki demokratáknak több mint egy évtizede nem volt akkora esélyük a kongresszusi többség megszerzéséhez, mint most.

Az országos televíziók által élőben közvetített tájékoztatóján Bush elismerte: az erőszak Irakban minden korábbinál nagyobb mértéket öltött, az utóbbi egy évben október követelte a legtöbb - 93 - amerikai áldozatot. Ugyanakkor leszögezte: nincs semmiféle csapatkivonási terv, és ha az Irakban állomásozó csapatok parancsnokai szükségesnek ítélik, további erőket irányít az országba.

"Irak nem válhat a terroristák menedékévé" - mondta, hozzátéve, a terroristák nem kaparinthatják meg Irak olajkincsét, az ország nem kerülhet a radikális iszlám uralma alá.

"Ha nem volnék meggyőződve, hogy az iraki akció életbevágóan fontos Amerika biztonsága szempontjából, holnap hazahoznám csapatainkat" - mondta, hangsúlyozva, "ha győzünk Irakban, Amerika biztonságosabbá válik, ha nem, kevésbé lesz biztonságos".

Az elnök szerint minden amerikai büszke lehet az Irakban harcoló katonákra, akik három éve egyetlen csatát sem vesztettek el, és ha az ellenség változtat taktikáján, ők is módosítanak harcmodorukon.

George Bush ugyanakkor figyelmeztetett: "Amerika türelme nem vég nélküli Irakban". A katonai megoldás nem elég az erőszak elfojtására, a bagdadi kormánynak politikai rendezésre kell törekednie azért, hogy megbékélést lehessen elérni a megosztott országban.

Bush azzal az újságírói megjegyzéssel kapcsolatban, hogy az iraki hadjárat már hosszabb ideje tart, mint a második világháború tartott Amerika számára, azt mondta: ez nehezebb küzdelem, mint a világháború volt. Akkor két-három fasiszta államot kellett legyőzni, most viszont hajókba és repülőgépekre rejtőző, több fronton harcoló szélsőségesek és radikálisok ellen kell harcolni. Ennek a harcnak egy frontja volt Afganisztán, a központi front ma Irakban van.

"Természetesen győzni fogunk (...) a szabadság ereje felül fog kerekedni a gyűlölet ideológiáján" - mondta az amerikai elnök.

A kongresszusi választások kapcsán kijelentette: "Isten segítségével" a szenátus és a képviselőház is republikánus kézben marad, amelyekkel elnökségének hátralevő két évében együttműködhet a még nem teljesített választási ígéreteinek végrehajtásában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek