Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétmilliárdot ér a rendőri brutalitás

A kormány a központi költségvetés tartalékából a többletköltségek finanszírozására újabb 2 milliárd 71 millió forintot biztosított a rendőrség számára - közölte szerdán a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel.


Dátum: 2006-10-25 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:54:59.166647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség 2006. szeptember 18-a, a Magyar Televízió (MTV) székházának ostroma óta fokozott készültségben van, és többször rendkívüli biztosítási és tömegoszlatási feladatokban vett részt. Azóta minden nap átlagosan két-háromezer rendőr van szolgálatban, és a rendkívüli túlórákat teljesítő rendőrök bérére, valamint a csapatok ellátására és szállítására az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban nincs fedezet - olvasható a közleményben.

Mint írják, a kormány az első rendkívüli többletjuttatásról már a szeptember 27-i kabinetülésén döntött: ekkor az MTV székházát ért támadás és az azt követő napok összecsapásaiban elszenvedett károk, valamint a túlórák költségeinek fedezésére 460 millió forint többletforrást biztosított az általános költségvetési tartalékból.

"Így a szeptember közepe óta tartó zavargások rendőri biztosításainak költségeire a kabinet már több mint két és fél milliárd forintot különített el" - áll a Kormányszóvivői Iroda közleményében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek