Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétszáz-háromszázan csendesen emlékeznek a Kossuth téren

Körülbelül kétszáz-háromszáz ember gyűlt össze szerda este hét óra után Budapesten, a Kossuth Lajos téren. Az emberek egy körülbelül kilencezer négyzetméteres területen kisebb csoportokban beszélgetnek egymással.


Dátum: 2006-10-25 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:01.051768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek egy része a Kossuth tértől néhány lépésre lévő Vértanúk teréről érkezett, ahol este hat órától Nagy Imre emlékműnél tartottak megemlékezést és koszorúzást. A békés, csendes tömegben néhány nemzetiszínű lobogót és lyukas zászlót lehet látni. A Kossuth téren lévő kettős kordonnál, az 1956-os emlékműhöz közel fiatalok és öregek, az 50 évvel ezelőtti sortűzre emlékezők számtalan mécsest és virágot helyeztek el.

A környéken mindössze közlekedési rendőröket látni, akik lezárták a tér egy részét, így leállt a villamos- és autóforgalom, a trolibuszok azonban este fél nyolckor még jártak a földművelésügyi minisztérium épülete előtt. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a téren ekkor nem volt látható erős rendőri készültség. A térbe torkolló Szalay utcában azonban egy vízágyú parkol, mögötte pedig egy rendőrökkel teli teherautó áll, a két jármű délután egy óra körül érkezett a helyszínre.

A kettős kordonon belül továbbra is rendőrök sorakoznak. Szerda délután folyamatosan rendőrautók járták a Kossuth teret, a járőrözés azonban este hét óra körül megszűnt. A Parlament kordonnal körülvett parkolójában több mint harminc rendőrségi jármű parkol, autók, buszok és teherautók.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek