Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fáklyás felvonulással emlékezett 1956 áldozataira a kecskeméti Fidelitas

Az 1956-os forradalom kecskeméti áldozataira emlékezett a Fidelitas helyi szervezete szerdán este; a fáklyás felvonuláson mintegy ötvenen vettek részt.


Dátum: 2006-10-26 07:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:01.357651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megemlékezés a börtönnél kezdődött, ahol fiatal színjátszók idézték fel az ötven évvel ezelőtti eseményeket. Szobonya Zoltán, az 1958-ban kivégzett forradalmár ügyvéd emléktáblája előtt Szabó Gabriella, a Fidelitas kecskeméti elnöke rövid beszédében kitért az ötvenedik évforduló budapesti eseményeire, mely szavai szerint "nem volt méltó 56-hoz". Kiemelte, hogy a megemlékezésekről "kizárták az ünneplőket, és a hatalom a kordonok mögött ünnepelt".

Bern Andrea, a Fidelitas helyi szervezetének alelnöke beszámolt arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatal által Az én 56-om címmel kiírt pályázaton az ő verse lett a legjobb, melyet október 23-án este, a Felvonulás téren, az 56-os emlékmű avatásán felolvastak. "Miközben olvasták a versem az emlékmű avatásán, barátaimmal a könnygázfüsttel telített mellékutcákon próbáltunk az Astoriánál véget ért Fidesz-nagygyűlés után Kecskemétre hazajutni" - mondta ez egyik fővárosi egyetemre járó lány.

A műsor és a rövid beszédek után fáklyákkal és gyertyákkal az 56-os emlékműhöz, majd az ÁVH egykori épülete előtt felállított kopjafához vonult a félszáz ember, akik között csaknem annyi idősebb emlékező volt, mint amennyi a fiatal. A kopjafánál nyolc szál virágot tettek le az 1956-ban Kecskeméten elesett nyolc áldozat emlékére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek