Csángó nap Moldvában
Harmadik alkalommal rendezték meg a hét végén a moldvai csángók bemutatkozását és támogatását szolgáló Csángó napot Erdély több városában. A Csángó nap célja az értékek felmutatása, nem a panasz - jelentette ki vasárnap Csíkszeredán Borbáth Erzsébet, a csíkszeredai Domokos Pál Péter Alapítvány vezetője, aki ebben a kezdeményezésben a moldvai csángómagyarok által teremtett értékek megőrzését, népszerűsítését tartja a legfontosabbnak.
Dátum: 2002-11-24 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:43.164185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első Csángó napot 2000-ben tartották három moldvai csángómagyar szervezet felhívására. Az alapítványi vezető a rendezvényen felmutatott értékek között említette a moldvai gyermekek által előadott műsorokat, a néprajzi kiállításokat, csángómagyar szerzők köteteinek bemutatóit.
- Munkánk eredménye beért, hisz ma egy olyan népmeséket tartalmazó kötetet mutattunk be, amelyeket egy moldvai csángómagyar kislány, Iancu Laura gyűjtött szülőfalujában, a moldvai Magyarfaluban - hangsúlyozta Borbáth Erzsébet.
A moldvai Magyarfalu javára folyt az ünnepi szentmisén a gyűjtés. Darvas-Kozma József plébános felkérte a Székelyföldön élő katolikus közösségeket, hogy létesítsenek szoros kapcsolatot a moldvai csángómagyar közösségekkel.
Délután fórumon elemezték a moldvai csángómagyar gyermekek erdélyi magyar nyelvű képzését biztosító Domokos Pál Péter Alapítvány tíz éves tevékenységét, majd Ségercz Ferenc és a Fabatka zenekar fellépésével tartottak jótékonysági műsort.
Hasonló rendezvényeket szerveztek a hét végén Sepsiszentgyörgyön és Brassóban, jövő hét végén pedig Gyergyószárhegyen tartanak csángó napot.
MTI - fidesz.hu