Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kórházakban kérdezősködnek a rendőrök

Az InfoRádió értesülései szerint adatokat kért a Budapesti Rendőr-főkapitányság a kórházaktól az október 23-ai események kapcsán kezelt betegekről. Jármy Tibor, a BRFK szóvivője szerint a rendőrség csak törvényes eszközöket használ fel a zavargásokkal kapcsolatos vizsgálat során.


Dátum: 2006-10-26 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:04.596792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet egyik neve elhallgatását kérő orvosa megerősítette azInfoRádió információját: valóban kért a rendőrség adatokat a hétfői események után kezelt betegekről.

Dr. Szita János, az intézmény igazgatója sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta ezt az értesülést.

Jármy Tibor, a BRFK szóvivője szintén nem tudta megmondani, hogy az események vizsgálatára létrehozott nyomozócsoport milyen eszközöket vett igénybe. Hangsúlyozta azonban, hogy a történteket vizsgálatára felállított nyomozócsoport csak törvényes eszközöket használ fel a garázda tüntetők beazonosítására. Hozzátette: a vizsgálat során figyelembe veszik a rendőrségi törvényt és az adatkezelési szabályokat.

Magyar György ügyvéd az InfoRádió kérdésére elmondta: csak speciális esetekben, célhoz kötötten és a szükséges adatok körét meghatározva lehet egészségügyi intézményeket adatszolgáltatásra kérni. Hozzátette: ha ezek érvényesülnek, a nyomozó hatóságok - a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, vagy akár szakértők - kérhetnek adatokat a kórházakból. Elsősorban egészségügyi információkat, másodsorban személyes adatokat.

Magyar György hozzátette: amennyiben a kórház pontos célok meghatározásával igényelt adatokat szolgáltat ki, akkor nem köteles értesíteni a betegeket minderről.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek