Forong a szicíliai tűzhányó
Az Etna fokozta működését, a láva folyásának üteme felgyorsult, több földrengés zajlott vasárnapra virradóra, mindez pánikot keltett a szicíliai tűzhányó környékén lévő kisvárosokban. Európa legmagasabb tűzhányója már csaknem egy hónapja ontja gyomrának forró tartalmát, de az utóbbi hetekben úgy tűnt, hogy mérséklődik haragja.
Dátum: 2002-11-24 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:43.466432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vasárnapra virradóra az Etna újult erővel fokozta működését, a lávafolyam hirtelen felgyorsult a déli lejtőn, vasárnap délutánra mindössze négyszáz méterre közelítve meg az ottani turistaközpontot, Rifugio Sapienzát (Sapienza menedékházat), nem messze Nicolosi kisváros fölött.
Rifugio Sapienza az Etnán működö egyetlen turisztikai struktúra, amelyet most teljesen ki kellett üríteni. Vasárnap furgonokon szállították el az ottani bútorzatot a kereskedelmi egységekből, az éttermek és bárok tulajdonosai is szedik sátorfájukat. Felszámolták a láva által teljesen tönkretett drótkötélpályát, a kabinokat már kamionokon eltávolították. A hadsereg markológépei próbálnak most elterelő medret kialakítani a forró láva számára.
Az Etna környéki településeket ismét pánik kerítette hatalmába, miután vasárnapra virradóra több földlökést is észlelni lehetett. Korán reggel háromszor is rengett a föld, a legerősebb a Richter-skála szerint 3,7 fokos erősségű volt. Santa Venerina lakossága különösen megijedt, mivel az egyik rengés epicentruma éppen a városka közelében volt. A lakosok az utcára menekültek, de nincs hír sem áldozatokról, sem sebesültekről. Dél korül további két földmozgást észleltek a tűzhányó környékén, az érintett településeken a tűzoltók és a polgári védelmi hatóságok folytatnak ellenőrzéseket.
MTI - fidesz.hu