Megismétlik a polgármester-választást Rohodon
A Legfelsőbb Bíróság jogerős végzése alapján október 29-én, vasárnap ismétlik meg a polgármester-választást Rohodon - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2006-10-26 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:10.404463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy ezer választó reggel 6 és 19 óra között adhatja le voksát a község egyetlen szavazókörében - mondta Czakó Sándor. A Legfelsőbb Bíróság törvénysértés miatt semmisítette meg a korábbi, október elsejei rohodi polgármester-választás végeredményét és rendelte el a szavazás megismétlését.
A bírósági végzés szerint a település szavazatszámláló bizottságának tagjai törvényt sértettek azzal, hogy nem okirat alapján ellenőrizték a voksoláson megjelentek személyazonosságát, arra hivatkozva, miszerint mindenkit személyesen ismernek.
Czakó Sándor jegyző tájékoztatása szerint a rohodi választók vasárnap a korábbi három helyett két jelöltre adhatják le szavazatukat, mert az október elsejei győztes, Láng Gyula (független) időközben visszalépett az indulástól.
A polgármesteri tisztség így Éles Dániel (független) és Éles Tibor (Fidesz-KDNP) között, a leadott voksok alapján dől majd el vasárnap. Október elsején, az első választáson a visszalépett Láng Gyula 318 szavazatot kapott, míg Éles Tiborra 309-en, Éles Dánielre pedig 166-an voksoltak.
A jegyző fontosnak tartotta hangsúlyozni: a rendelkezések szerint a megismételt választást az eredeti időpontjától számítva 30 napon belül kell megtartani, ezért írta ki a helyi választási bizottság a megismételt szavazást október 29-re.
MNO - fidesz.hu